Kettes kolbász

szépirodalmi könyvkiadó  | 1980  | keménytábla, védőborító  |  481 oldal

Libri Antikvárium
A Magyar Nemzet vasárnapi számaiban - immár esztendők óta - kéthetente, ismétlődő szabályossággal találkozik az olvasó Csurka István tárcáival, melyekben a Nász és a pofon novellistája, de éppilyen joggal azt is mondhatnánk: a Házmestersirató darabírója fejti ki cseppet sem szabályos és semmiképpen sem vasárnapi malasztot árasztó megfigyeléseit, tűnődéseit embertársainak (mindannyiunknak) a hetvenes éveknek (hétköznapjainknak) és a divatos koreszméknek kisebb-nagyobb tragikomédiáiról. A pesti köznyelvi humor nyersanyagából és észjárásából bőségesen merítve beszél az emberi világ utcáin, villamoson, magánlakásokban, lóversenypályán, kávéházban, zöldségesstandok előtt és földön, vízen, levegőben megnyilatkozó - folyton jelenlevő - abszurditásairól, amit mi, olvasók, fásultságunk folytán már nem is veszünk észre, vagy azért nem mert mi magunk is nyakig benne vagyunk. Ugyanaz a hang és szemlélet jellemzi tehát ezeket a tárcákat, amelyek novelláiból és színdarabjaiból ismerünk, mert a köznapi valóság jelenségeinek a leírása közben, legyen az a hentespultokon vég nélkül kígyózó s kötetcímadó ,,Kettes kolbász" vagy az üvegvisszaváltás mechanizmusának életszülte groteszkje vagy a hetvenes évek uralkodó tudathasadásainak és önbecsapásainak a felsorolása és elemzése, Csurka István ugyanúgy az író-tollát használja, mint azok a nagy mesterek - Ady, Krúdy, Kosztolányi vagy Móricz - akik ezt az eredetileg tiszavirágéletű rotációs papírra nyomott műfaj munkásságukkal halhatatlanná tették.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó szépirodalmi könyvkiadó
Kiadás éve1980
Oldalak száma:481
Súly400 gr
ISBN2399990524169
ÁrukódSL#2108547988
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

KönyvtörvényKönyvtörvény