Kihívás és látomás (Szikora János rendező és társai színre vitték Madách tragédiáját)

Fülszöveg Valóság és fikció, ez a két szó határvonalat jelöl az újságírás és a szépirodalom között. "Reality-, azaz valóság-show"-nak nevezett alkotások árasztották el a világ televíziózását. Truman Capote óta tudjuk, hogy a valóság gyakorta izgalmasabb a kitaláltnál. Ki ne szeretne leskelődni? És ki az, aki örömmel engedi be otthonába, magánéletébe a leskelődőt, a kamerát? Vannak persze ilyenek is, akik jó pénzért mindent megmutatnak, már amennyi látható belőlük. És vajon miért népszerűek az úgynevezett werkfilmek? Mert a filmcsinálás olyan pillanatait örökítik meg, amelyeket a néző amúgy nem láthatna, pedig éppen azokra kíváncsi a legjobban. A művészek szemérmesek, és legtöbbjük azt vallja, hogy az alkotás olyan titokzatos, Istentől való folyamat, amelyről még beszélni is alig lehet, nemhogy megjeleníteni. Szikora János és társai, a színészek, a jelmez- és díszlettervezők, a koreográfusok, a kaszkadőrök, az asszisztensek, és a műszakiak ezúttal kivételt tettek. Megengedték nekünk, hogy csaknem hat hónapig - ami a magyar színháztörténetében páratlanul hosszú próbafolyamat - velük legyünk. Óriási kockázatot vállaltak, amikor bizalmukba fogadtak minket, hogy mi nem élünk-e vissza a bizalmukkal. Ez a könyv olyan, mint egy retusálatlan fénykép. Egy jótanács: kétféleképpen vehetik kézbe ezt a könyvet, vagy úgy, hogy mint a múzeumban, távolságtartóan szemlélik a festményeket, s úgy próbálják elképzelni, hogy mi is történhetett ott, egy új épülő színház szinte a produkcióval együtt épülő színpadán, vagy "akasszák le a falról", helyezzék maguk elé az asztalra, vegyenek elő egy nagyítót és vizsgálják meg a legapróbb részleteket is. Mi az utóbbit ajánljuk Önöknek.