Már megint egy könyv Görögországról?!" -- sóhajt fel a nyájas olvasó, mikor ezt a kötetet a kezébe veszi. Valóban -- mit mondhatok én, mit mondhat akárki még újat, érdemeset erről az ezerszer leírt, tanulmányozott, megénekelt földdarabról? Mi újat mondhat valaki a szerelemről? -- válaszolok kérdéssel a kérdésre. Ki illetékes abban, hogy újat mondjon róla? Az, aki érzi, aki átéli. Nos, ugyanez vonatkozik a görög földre, múltjára, jelenére, ízeire, szagaira, köveire, nyelvére, embereire, szellemi és anyagi valóságára. Mindenki ,,illetékes", aki megismerte, átélte, s akiből -- éppoly ellenállhatatlanul, mint húszéves ifjúból a szerelmes vers -- kitör a dicsérő szó; aki szükségét érzi, hogy élményeit, bármily kicsinyek és szubjektívek legyenek is, megossza másokkal, minél többekkel...
Velem is ez történt. Elmentem -- régi vágyam beteljesüléseképpen -- Görögországba. Vakációzni mentem, tervtelenül, ellazult akarással. Csupa befogadás lettem, csak éltem, figyeltem, és ha megkérdeztek, szándékozom-e majd otthon ,,íróilag kiaknázni" ottani élményeimet, határozott és jóhiszemű ,,nem"-mel válaszoltam. Hazaérvén azonban -- magam sem tudom, mi történt velem: nem tehettem egyebet, le kellett ülnöm a géphez, kikívánkozott belőlem, amivel csordultig voltam -- Görögország. A magam örömére, megkönnyebbülésére és okulására írtam ezt a beszámolót, f.s ha olvasóim közül az, aki már járt Görögországban, egyszer-egyszer rábólint: ,,Igen, ezt én is így láttam, így éreztem" és az, aki nem járt ott, kedvet kap, hogy odamenjen, tulajdon szemével ellenőrizze élményeimet, -- nem dolgoztam hiába.
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet
