Kis Dorrit I-III. (Révai Kiadás)

Az adósok börtönének komor árnyéka ad különös, tragikomikus hátteret annak a hatalmas szatírának, amelyet Dickens e regényében kora társadalmáról fest. A fizetésképtelenek gyülevész hada kicsinyben a kinti társadalom pontos mását adja: nevetséges rangkülönbségeivel, koldus konvencióival. Odakünn mindez nagyobb méretekben folyik, de a lényeg itt is az embereknek "anyagi fedezet" szerinti felbecsülése, természetesen a megfelelő keresztényi, civilizált formák között. Kis Dorrit áldozatos, gyengéd alakja, valamint a tevékeny jóságot képviselő Clennam szinte nem is illenek a regény nagyon is világos, vérbő figurái közé, hiszen - amint azt Dickens kitűnő szatírája megmutatja - az igaz emberségnek feltétlenül alul kell maradnia a Huzavona Hivatal "kullancsaitól", a kapitalista hatalom uraitól irányított világban. ELŐSZÓ Részlet a könyvből: Harmincz esztendővel ezelőtt, egy szép napon, Marseille izzó napfényben perzselődött. A lángoló nap egy-egy kegyetlen augusztusi napon akkoriban sem volt nagyobb ritkaság Dél-Francziaországban, mint bármikor máskor, azelőtt vagy azóta. Marseilleban és Marseille körül addig meredezett minden az izzó égbolt felé, ez meg addig meredezett le vissza mindenre, hogy végül általános szokássá vált ott a meredezés. Az idegeneknek majd eszét vették a meredező fehér házak, a meredező fehér falak, a meredező fehér utczák, a meredező kiaszott úttestek és a meredező dombok, a melyekről leégett minden, a mi zöld. Csak a fürtök terhe alatt görnyedező szőlőindák nem izzottak és meredeztek szakadatlanul. Hébe-korba meg-megrezzentek egy kissé, mikor a forró levegő rálehelt alélt leveleikre. Szél nem fodrozta a tespedő vizet, sem bent a kikötőben, sem odakint a szépséges tengeren. A határvonal a két szín, a fekete és a kék között, megjelölte azt a pontot, a melyen túl a tiszta tenger nem nyomult be; de most oly nyugodt volt, mint az útálatos pocsolya, melylyel soha nem vegyült össze...