Kis-Küküllő vidéki magyar népművészet

kriterion kiadó  | 1978  | vászon  |  316 oldal

Libri Antikvárium
Dr. Kós Károly, Szentimrei Judit és dr. Nagy Jenő - Kászon és Szilágyság népművészetét tárgyaló műveiket követően - immár harmadik közös népművészeti tájmonográfiákkal jelentkeznek. Az eddig ismeretlen néprajzi tájunkat, a Kis-Küküllő vidékét elsőnek feltérképező és sajátos népművészeti dialektusát feltáró és bemutató munka népismeretünk újabb jelentős eredményének számít. E tájunk népművészete természetesen nem ,,magától" lett: a helyi természeti és gazdasági, társadalmi és történeti feltételek mellett a környező néprajzi tájakkal való kapcsolatok alkotják azt a koordináta-rendszert, amelyben kialakult és amelyben értelmezhető. A népi alkotást itt is alapvetően meghatározó célszerűség, valamint a helyi anyagok és öröklött technikai ismeretek megszabta lehetőség mellett az elemző munka kimutatja az egykori vidéki kisnemesi és értelmiségi családok példája, illetve a sokszázados rendszeres iskolai oktatás szerepét is a nemesi és városi kultúra egyes elemeinek közvetítésében. A különböző kapcsolatok, példák, hatások kimutatása azonban korántsem gyengíti a helyi jelleg erejét. Itt is érvényes, hogy minden átvétel sajátosan más lesz, mint eredetije volt, és hogy még az azonos elemek, egyazon mester termékei is más-más kapcsolatrendszerben egymástól különböző értelmet, sajátos jelentést nyernek. A vidék népművészetének kutatóit is az egyes elemek, motívumok számbavételén túl a belőlük összeálló együttesek érdekelték, mindenekfölött pedig a nagy kompozíció, Kis-Küküllő vidéke népművészete. Ezt mutatja be olvasóinak, a népművészet barátainak a három szerző legújabb munkája.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
védőborító nélkül
Kiadó kriterion kiadó
Kiadás éve1978
Oldalak száma:316
Súly200 gr
ISBN2399954910632
ÁrukódSL#2110961265
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét