TARTALOM
Előszó, amit vagy elolvasok, vagy nem (azért jobban örülnék, ha elolvasnád) 5
Első fejezet, amelyben kellemetlen meglepetés éri az ötödik dé osztályt 7
Második fejezet, melyben ellátogatunk az Augusztus cukrászdába (remélem, nincs kifogásod ellene) 15
Harmadik fejezet, melyben nincs mese, csak a szomorú valóság, vagyis megkezdődik a tanítás 27
Negyedik fejezet, melyben mindannyian megismerkedhetünk a Matekmumussal. (Megjegyzem, ez a cím alliteráció, vagyis minden szava ugyanazzal a betűvel kezdődik. Ezt azért mondom, hogy valami hasznosat is találj a könyvemben. Becsületszavamra, az alliterációra irodalomórán még szükséged lesz.) 39
Számtalan fejezet, vagyis dehogy számtalan, hiszen csupán egy, vagy inkább csak egy negyed, viszont 51
Számozatlan fejezet, melyben Gyurinak cseng a füle 51
Ötödik fejezet, melyben Klott Gatya magára haragítja az egész tanári kart, Gyuri megsértődik, és végre véget ér az első tanítási nap 56
Hatodik fejezet, melyben nem derül ki, hogy Gyuri megtudhatja-e a titkot, viszont az ötödik dések további tanárokkal ismerkednek meg 72
Hetedik fejezet, melyben az ötödik dé szétszéled, hiszen délután van, és amely rövid lesz, mert a gyerekkönyvhéten azt mondta nekem egy szőke, negyedikes fiú Andi néni osztályából, hogy ő a rövid fejezeteket szereti 82
Nyolcadik fejezet, melyben találkozunk az Eördögh-gel, és végre eldől, hogy az ötödik dé nyert-e 86
Kilencedik fejezet, melyben kiderül, hogyan döntött a Tündérkönyvtárosok Szövetsége Gyuri ügyében. Bár előtte még ki kell bírni néhány tanítási órát 99
Tizedik fejezet, melyben az ötödik dé osztály hervadozni kezd 115
Tizenegyedik fejezet, melyben Gyuri kísértésbe esik 123
Tizenkettedik fejezet, melyben Gyuri mindent bevall (és melybe a könyvtáros Kati néni kedvéért belefűzök több zárójeles megjegyzést is) 133
Tizenharmadik fejezet, (melybe Lilla kedvéért egy fia zárójeles megjegyzést sem fogok írni. Remélem, sikerül!) Algebra hallástesztje és Spenót 142
Tizennegyedik fejezet - KuGyu- és más tesztek 154
Tizenötödik fejezet, melyben tovább botorkálunk a tanulás rögös útján 170
Tizenhatodik fejezet, melyben a múmiák életre kelnek, Klott tanár úr pedig összeomlik 191
Tizenhetedik fejezet, melyben Gyuri tovább nyomoz 214
Tizennyolcadik fejezet, melyben Gyuri és a tündér összedugják a fejüket, majd meglepő dolgoknak leszünk tanúi 226
Tizenkilencedik fejezet, melyben Gyurival csoda történik 248
Huszadik fejezet, melyben az ötödik dé osztályt további meglepetések érik 266
Huszonegyedik fejezet - Kis karácsony? Nagy karácsony? 279
Huszonkettedik fejezet, melyben megtudjuk, mit bizonyít a félévi bizonyítvány, és hogy aggasztó-e Aggtelek 284
Huszonharmadik fejezet - Batei bölcs büntetése (gondoltam, írok még búcsúzóul egy alliterációt) és újból előkerül az utolsó szavazócédula 293
Utószó - amit utólag írtam 302
Utószavak - amiket még utóbb írtam 303
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet