Kölcsey Ferencz munkái (Magyar remekírók 14.)

ELŐSZÓ Kölcsey Ferencz (1790-1838) Szemere Pál még 1833-ban is arra gondolt, hogy Kölcsey megirandó életrajzában mindenek felett kritikai munkásságát, pályájának e legkitetszőbb részét, kellene fejtegetni. Pap Endre szerint Kölcseynek nem irodalmi műveiben, hanem szónoklataiban és politikai jellemében találjuk fel a halhatatlan részt. Ellenben Gregus Ágost Kölcseyben ép a sokoldaluságot tartja meglepőnek. E gazdag író - mondja Gregus helyesen - tulajdonkép több irót foglal magában. Kölcsey sokoldalúsága valóban meglepő, de azt hiszszük, hogy nem kicsinyeljük tehetsége gazdagságát, ha Szemere és Pap példáját követve ki akarjuk emelni irányai közül az uralkodót, mely a többinek mintegy szinét adja meg. Ez irány nem a kritikai, nem is a szónoki, hanem a költői. Kölcsey sokféle elfoglaltsága közben kezdettől fogva mindvégig lyrai költő maradt, a titokzatos hangulatok s a hazafias bánat gyöngéd, szenvedélyes és mély érzésű költője. E téren szerezte legnagyobb dicsőségét. Lyrai hévvel árad gyakran szónoki stilje is.