Kőorgonák

"D. becsukja az ablakot. H. egészen az ágy szélére húzódik, mikor D. melléfekszik. Lyukacsos fal mered közöttük. Áttetsző, szétbontható. D. keze oldalra nyúl, érzékelni akarja a magába forduló női test minden porcikáját, hátát, combját, hasát. Mintha ezzel valamit is oldna. Lyukacsos falat tapogat. Ingerült odébb rándulás a válasz. És most mit tehet? Nincs más hátra, mint leereszkedik a minden pillanatban zuhanással fenyegető, síkos falú kútba. Az emlékei közé. Persze már nem tud különbséget tenni a puszta események és a hínárként rájuk tapadt szavak között. Már nem tudja, hogy valóban úgy történt-e, ahogy most gondolja, vagy csak képtelen másként emlékezni. Csak indulatai voltak. Erre pontosan emlékszik. Alighogy elkezdte az ötödik évet, hogy bement az egyetemre, megnézte a táblán a hirdetéseket, az óra- és tantermi beosztásokat, néhány nap után kiszakadt a katedrák felé lejtősen dermedő padokból, a szemészeti gyakorlatokból, a fogászati gyakorlatokból, egész egyszerűen otthon maradt. Csak kóborolt az utcákon, az útjába eső kocsmák pultjának támaszkodva megivott egy-egy féldeci pálinkát."