KORUNKBA ZÁRVA
Nem tudom, egy írónak irgalmas szívűnek kell-e lennie. Én inkább azt hiszem, hogy - főleg ha emberekről írunk - igazat kell írni róluk, ámbár ez néha kellemetlen, sőt, sokszor nehezen elviselhető azok számára, akikről szól. De hát úgy írni, hogy az ember közben állandóan sajnálkozozék valakin, az alighanem hamissá, hazuggá tenné az egész írást. Egyébként azt hiszem, az igazságban is lehet nagy-nagy szánalom, erős együttérzés, együttgondolkodás azzal, akiről és amiről az írás szól. Én nem érzem, hogy valamiféle düh vezetné a tollamat. Ha most visszatekintek azokra a politikusportrékra, amelyeket megírtam, nyugodtan mondhatom, egyikükre sem voltam haragos, és én nagyon remélem, hogy azokat a sorokat olvasva ők sem gondolnak majd haraggal rám, hanem ellenkezőleg: kicsit tűnődve, kicsit tépelődve, azon gondolkoznak, vajon mit és hol rontottak el, s talán azon is eltöprengenek, ilyen-e valóban a személyiségük, amilyennek én látom.
MAGYAR ALAKOK
,,Cingár legényke, de azért: legény a talpán. Ha nem is a vendégoldalt, de a mércét egyre magasabbra emeli. Olyan virtuozitással ír és vív ma már, úgy suhintja le nevezetes kortársainak fülét, orrát és bajszát, pengéje olyan elegáns könyörtelenséggel hatol a kipécézett hiúságok és butaságok, gőgök és hatalmaskodások szívébe, mintha újkori Cyranóként most pottyant volna le közénk a Holdról. (...) Elandalítja áldozatait, mielőtt megdöfné őket: a verse végén.
Hívei olvassák és áhítattal hallgatják; nagy hatalmú politikusok kérik a tanácsát; áldozatai szívják a fogukat, illesztgetik vissza a fülüket, borogatják a halántékukat, dühös levelekkel vágnak vissza, utálják - majd tapsolnak neki, ellenfeleik közé csördít oda. (...) Nem gondol arra, hogy nemcsak a hajdani Párizsban voltak, de nálunk is vannak olyan úri és nem úri emberek, akik a francia tőr forgatásánál jobban értenek s inkább vonzódnak a hasábfák és kétes érvényű paragrafusok ejtegetéséhez.
Rendkívüli gonddal jegyi föl mindennapjaink eseményeit. Mint valamiféle aszkéta szerzetes, cellájában kalligrafálja egy újabb Gesta Hungarorum fejezeteit. Könyvei már tankönyvként forognak az egyetemeken. Leír és elemez, nem programokat és proklamációkat fogalmas.
Meghúzódik a tények és gondolatmenetek mögött. Furcsa szerzet. Mert hisz az ész és értelem erejében. (...) Mindezek ellenére sem lehet teljesen belegyömöszölni a krónikási szerepbe. Cellájából újra és újra kisurran és rálép a politika hadösvényeire.
(Részletek Hankiss Elemér Lengyel-portréjából)
ÚTFÉLEN
,,Ez a könyv a kormány története elsősorban politikai szemszögből nézve. Nem erények és bűnök könyve, nem is az ítélkezés könyve. Jól tudom, hogy mennyire korlátozott, mennyire egyoldalú minden ilyen elemzés. Kimarad az ellenzék, kimarad az, hogy mások talán másként csinálták volna. Csakhogy rá kellett ébrednem, hogy írható meg az ellenzék, az ellenzékek története egyetlen kiegészítő fejezetben, egy külön könyvecskét kellene szánni az ellenzék történetének. Erre most nem futotta az erőmből. (...)
Ez a könyv kortörténet. És ahogy minden kor művészetének megvan a jellemző botanikus kertje, úgy minden kor politikájának is. ,,Nyírfa, szomorúfűz, mákvirág, margaréta, harangvirág, napraforgó, lila őszirózsa, orchidea s vízililiom a századforduló virága, fája" - írja Cs. Szabó László. Mintha ma egymás mellé kerültek volna zord fenyők és citromfák, földön szétterpeszkedő tuják és puha orchideák. De nem találgatok. A kor alakjai, mozgásuk, gesztusaik tán elhervadnak, összeasznak, belesárgulnak a könyv poros lapjaiba. A kortörténetekből csak bekezdések, csak lábjegyzetnyi helyek szólnak a távolabbi jövőnek, egy másik világnak."
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet
