Kővirág - A drogpokol hétköznapjai

Ezeket a történeteket azért nem szoktuk olvasni, mert ezekbe a történetekbe bele szoktak halni. Van, akinek a szülei írják meg utólag, de az inkább róluk szól. Van, aki színészként játssza el, aztán hamar belehal másba. Aki túléli és újrakezd, az ritkán beszél róla. Pláne arról, hogy miért volt csodálatos. Pedig e nélkül a kívülálló gyakran csak azt a hülye, értetlen kérdést teszi fel: hogyan jut valaki idáig? Nem árt érezni ezt, de a Kővirág főhőse ennél többre válaszol: "Mondj egy fontosabb dolgot a heroinnál. Ha tudsz ilyet, akkor még kiszállhatsz." Bombera Krisztina A drogfüggő ember azért is vált ki annyi negatív érzelmet, elutasítást vagy éppen agressziót a társadalomban, mert a "normális" ész számára érthetetlen, mi zajlik le a lelkében, hogyan képes ártani önmagának ilyen következetes és súlyos módon, miért nem működik benne ennyire az önvédelem, a józan értéktudat. Ez a visszaemlékezés - szinte szépirodalmi értékű szövegben, arányos szerkesztéssel, a függőségben lévővel együtt szenvedő édesanya kontrasztos látásmódját is kifejezve - bemutatja azt a pokoljárást, amelyből ő meg tudott menekülni, de amelynek krízispontjain oly sokan elvesznek az opiátszármazékok rabjai közül.