Közel Istenhez - A kereszténység zarándokhelyei

geopen kiadó  | 2010  | keménytábla, védőborító  |  296 oldal

Libri Antikvárium
A szent helyek tisztelete a hagyományos népi kereszténység egyik legősibb megnyilvánulási formája, de a harmadik évezred új zarándokai is töretlen szenvedéllyel és áhítattal járják be a világot keresztülszelő ezernyi utat. Elérik a legtávolibb országokat is, megmászhatatlannak tűnő hegycsúcsokra kapaszkodnak fel, ismeretlen földeken vágnak át, szinte járhatatlan helyekre jutnak el. A zarándok nem csupán Istent és a szentséget keresi: elsősorban önmagát akarja újra megtalálni. Ez a fajta spirituális keresés ősidők óta foglalkoztatja és lelkesíti az emberiséget. Az utazás érinti a kereszténység legszentebb helyeit, Olaszországtól Európa többi részéig, a Közel-Kelettől Afrikáig, Indiától Amerikáig. A szent helyek az emberiség több évszázados útjának nyomait őrzik. Jelentőségük legfőképp a belőlük sugárzó mély, erőteljes vallásos szellemben rejlik. A kegyelem misztikus légköre tölti be ezeket a tereket, ahol a szellemi világ a földi világgal találkozik, s az ember egy magasabb dimenzióval léphet kapcsolatba. Hívők milliói számára még ma is fontos spirituális jelentést hordoznak, de magukkal ragadják a nem hívőket is, vagy azokat, akik csupán e helyek kulturális-művészeti örökségét csodálják. Ezeken a vidékeken érthetjük meg igazán az isteni üzenet mély miszticizmusát, a zarándokhelyek felfedezéséhez vezető út pedig varázslatos élményt nyújt. A lélek kalandja ez, a léleké, amely átkel időn és téren, mítoszok és legendák között bolyong a történelem és a hagyomány, a természet és a művészet tájain, egyfajta spirituális dimenziót keresve. Ez a dimenzió pedig annak a közösségi hitnek a kifejeződése, amely mélyen gyökerezik a kereszténységben magukra ismerő népek kultúrájában. "Énekelve, a szélben táncoló zarándoklobogó alatt elindulunk! Előttünk ott magaslik roppant tömegével a hatalmas fenyőkkel borított Hargita. Esik az eső, de a nagyszülőktől tudjuk, hogy az igazi zarándok számára nincs rossz idő! Csodálatos érzés őseink útján menni, hinni az egykedvű kis lépésekben, melyek parányi kicsinységük ellenére mégis diadalmaskodnak a viharokon, a magas hegyeken átvezető zarándokútnak minden nehézségén. A zarándok érzi a minden tagját lassan uralma alá vevő fáradságot, de csodálattal azt is megtapasztalja, ahogy a közösség lendületéből erőt merítő akarata uralkodik gyenge teste fölött. Kis lépéseivel legyőzi porból született maroknyi léte korlátait, akarata az úr a fáradt test fölött. Haladunk, és egyszer csak elhalkul a rózsafüzért mormoló zarándokcsoport, ahogy a tetőről lepillantunk a távoli völgyben magasló kegyhelyre. Látjuk, amint lobogó zászlók alatt zarándokok kígyózó sorai, mint földre borult napsugarak, minden irányból ugyanoda szaporázzák lépteiket. Csodálatos érzés részese lenni a több százezres nagycsaládnak. És itt már nem a fáradt testet uraló akarat sorjázza lépteinket, hanem a tisztaság, a szépség, az igazság, a szentség utáni vágyunk. Egyek vagyunk a sok-sok névtelen zarándokkal, egyetlen vágy vezérel, megtisztultan célba érni, és hagyni, hogy testünket-lelkünket betöltse a hozzánk lehajló végtelen szeretet és jóság. Szemünkből könnyek folynak, haladunk, és tudjuk, hogy végtelenül jól van minden, ami van! Induljon az ember Csíksomlyóra, Szentkútra vagy Loretóba, a keresztény világ bármely táján kialakult zarándokhelyeken hasonló élménnyel gazdagodik - ahogy ebből talán már az albumban összegyűjtött gyönyörű képek és a hiteles leírások is ízelítőt adhatnak." Böjte Csaba zarándok
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 5 000 Ft

A termék megvásárlásával

500 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó geopen kiadó
Kiadás éve2010
Oldalak száma:296
Súly2640 gr
ISBN0469000922444
ÁrukódSL#2103496605
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 5 000 Ft

A termék megvásárlásával

500 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét