Láthatatlan ember

"A kilencvenes évek elején körkép-eszmékkel foglalkoztam. Egy este arra gondoltam, hogy Atilla temetését kellene megfesteni. Milyen lehetett Atilla temetése? Sík, nyárfás vidék, piros napnyugta. A hármas érckoporsót száz pár ökör vonja. Elöl nagy süvegű táltosok, fegyveres vitézek, fáklyás szolgák, Atilla gyászba vont lova és síró feleségei. A háttérben sok nép és az alkonyati tűzfénnyel elöntött Tisza. Fel is vázoltam ezt a képet. De már másnap nem tetszett. Arra gondoltam, hogy a hun nép lovas nép volt. A száz pár ökör akármilyen tetszetős is a szemnek, valótlanság. Emiatt félre is tettem a képet. De időnként meg-megjelent a temetés elképzelése. Az a nagy temetés, amelynél egy egész nemzet kísérte a halottat. Aztán elfelejtettem. Munkácsy Mihály temetése vetette elém újra! Megrendítőn hatott rám óriási mozgalmának és képes szépségének az ereje... Szinte magát kínálta a kép, hogy feldolgozzam. A vázlatkönyv is újra a kezembe került. Éreztem, nem várhatok tovább." (Gárdonyi Géza)