Legyőzzük a félelmet!

kulcslyuk kiadó  | 2016  | papír / puha kötés  |  296 oldal

Libri Antikvárium
A Magyarországon is nagy sikert aratott Játékos nevelés világhírű szerzője új könyvében a gyermekkori félelmek és szorongások kezeléséhez ad kreatív, gyakorlatias segítséget. Szülőként gyakran tehetetlennek érezhetjük magunkat a gyerekünk félelmével, szorongásával szemben, főleg, ha az számunkra érthetetlennek, indokolatlannak tűnik, vagy a megnyugtatására tett kísérletek mind kudarcot vallanak. Frusztrálódunk, aggódunk a gyerek miatt, és legfőképpen: segíteni szeretnénk. A jó hír az, hogy erre képesek is vagyunk csak esetleg más módon, mint gondoltuk. Hiábavaló győzködés helyett érdemes a játékos nevelés gazdag eszköztárából válogatnunk. Az ebben a könyvben szereplő ötletek azoknál a gyerekeknél is alkalmazhatók, akik csak időnként szoktak aggódni, és azoknál is, akik krónikusan félnek vagy súlyosan szoronganak. A játékos gyereknevelést két és tizenkét éves kor között tudjuk a leginkább kamatoztatni, de a kötetben sok olyan technika szerepel, amelyeket akár a tizenöt évesek is élvezhetnek. Sőt, maguk a szülők is segítséget találnak saját szorongásaik kezeléséhez amennyiben történetesen vannak ilyenek. Ha sikerül belépned a játékba, a játék már sodor, mozgósítja a fantáziát, kiváltja a szenvedélyt. A szenvedély: öröm! Az öröm pedig - mindig újra - kioltja a szorongást. Oldja, feloldja a félelmet. Erre tanít meg ez a könyv. DR. VEKERDY TAMÁS Dr. Cohen hatékony eszközöket ad a szülők kezébe a gyerekek félelmeinek, szorongásainak kezeléséhez, a belső biztonságérzet kialakításához. Az egyik legjobb könyv, amit az utóbbi időben olvastam, szeretettel ajánlom! DR. KÁDÁR ANNAMÁRIAA
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó kulcslyuk kiadó
Kiadás éve2016
Oldalak száma:296
Súly400 gr
ISBN2399973116336
ÁrukódSL#2111121265
Kötéspapír / puha kötés

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Apám szerintNáray Tamás: Apám szerint