Lehessen bármi

Hegedűs Gyöngyi költészete a nyelvkritikus gondolati hagyományokból (is) forrásozik, távolító-elemző gondolkodásmódja gyakran szól harmadik személyben az alanyi létezésről. Versbeszéde egyszerre epikus és elliptikus; ez az elbeszélő-kihagyó kettős hajlam pedig avantgárd módon merész szövegépítésben teljesedik ki, páratlanul sűrű, tömény, összetett retorikai textúrát eredményezve - a költő második kötetében is. A lehessen bármi - főbb irányaiban - a gyásszal, tágabban a halállal, más szóval az elmúlással foglalkozik; azaz az idővel, az anyaggal, a testtel - és a lélekkel (mint testtel, anyaggal, idővel). Az anyai és a női identitás (sőt jelenvalólét) frekvenciái keverednek a sebzett nyelv és a gyógyító stigmák paradoxonával, a betegség ontológiája egy metafizikus költészeti ambíció kitartásával, alanytalan belátások a nyelvtani én - fényképes kíséretre is hagyatkozó - szubjektivitásával. A pandémia világtapasztalatán eközben az apokalipszis múlhatatlan ígérete szüremkedik át; a családi léttudat horizontján tengerek eszmélete csobog.