Lugasparadicsom

szerzoi kiadás  | papír / puha kötés  |  80 oldal

Libri Antikvárium
Megjegyzés: Színes fotókkal illusztrálva. ELŐSZÓ Egy ember értékét jószerivel az határozza meg, hogy hány embertársának képes örömet szerezni. Egy szép verssel, dallal, kapuba rúgott góllal, művészi festménnyel, gyors futással, úszással, nagy dobással vagy bármilyen más teljesítményével. E tekintetben Schott Péter, - e könyv szerzője és kiadója - szupersztár lenne, mert ő 30 év alatt több mint százezer kertészkedő embernek juttatott ingyen lugasparadicsom vetőmagot. Volt olyan esztendő, hogy tavasszal, két hét alatt 30 000 levélben kértek tőle néhány vetőmagot ebből az általa forgalmazott, remek paradicsomfajtából. Pétert 30 éve ismerik országszerte, mint a lugasparadicsom atyját, mint azt az embert, aki ellenszolgáltatást sem kérve és nem várva olvassa el a hozzá érkezett, magkérő leveleket, és teljesíti az azokban megfogalmazott kéréseket. Ebben nagy segítséget nyújtott neki hűséges élettársa, Rózsika, akitől azonban nemrégen örökre búcsút kellett vennie. A lugasparadicsom a házi kertek, a kiskertek egyik gyöngyszeme, három méter magasra is megnő, és egy tő akár 300- 400 zamatos gyümölcsöt is érlel. Aki termeli, annak örömet és dicsőséget is terem akár a kertbe kiültetve, akár a teraszon, a balkonon, edényben neveli a palántáit. A lugasparadicsom hírneve és Schott Péter szívjósága összeolvadt, egy fogalommá magasztosult. Ebben a könyvben nem a szerző dicséri a teremtményét, hanem azokat idézi, akik személyes tapasztalatokat szereztek a lugasparadicsom termesztésében. Sziklai Zoltán soltvadkerti tanár például ezt írja: ,,Szép és nemes feladatra vállalkozott. Oly ritkán találkozunk ilyen szeretetreméltó megnyilvánulással, hogy nem tudok meghatottság nélkül elmenni mellette. Embertársaim nevében köszönöm." Antal József pécsi kertészkedő ezt írja: ,,Nem akartam hinni a szememnek, amikor az újságot olvastam. Hogy létezik ilyen önzetlen ember, aki két kézzel szórja szét az országban azt a magot, amivel vagyont szerezhetne" Vissza FÜLSZÖVEG A könyv szerzője, Schott Péter hallássérült paradicsomtermesztő szakember 30 év alatt felhalmozott tapasztalatait rögzíti ebben a műben. Beszámol első próbálkozásairól, a lugasparadicsom országos elterjesztéséről, felidézi azokat az írásokat, amelyek a korabeli sajtóban az ő tevékenységével kapcsolatban napvilágot láttak, beszámol azokról az elismerésekről, amelyeket a lugasparadicsommal foglalkozó tízezrektől kapott. A könyvből megismerhetik azokat a fortélyokat, amelyeket követni kell, ha eredményesen, sikeresen kívánnak foglalkozni ezzel a szép és hasznos növénnyel, amely kertjük ékessége és az Önök büszkesége lehet. A könyvben megjelenő sok, színes fénykép fokozza a mű értékét.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 750 Ft

A termék megvásárlásával

375 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
saját kép
Kiadó szerzoi kiadás
Oldalak száma:80
Súly200 gr
ISBN2399968652610
ÁrukódSL#2111496150
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 750 Ft

A termék megvásárlásával

375 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

J.D. Barker: Zárt ajtók mögöttJ.D. Barker: Zárt ajtók mögött