Magyar hunmondák - Helbing Ferencz képeivel (reprint)

nincs feltüntetve  | kemény kötés  |  30 oldal

Libri Antikvárium
Helbing Ferenc képeivel Leírás: Mikor a kezembe fogtam először ezt a könyvet, rögtön elsőnek ez ugrott be: ennek a csodálatos könyvnek minden gyermek számára szinte kötelező darabnak kellene lenni. A kötet múlt század eleji reprint kiadvány, hűen másolva az eredetit. * A ,,MAGYAR HUNMONDÁK" című ezen kiadványt az alábbi mesék és mondák iránt érdeklődő gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt ajánljuk. A könyv az alábbi meséket, mondákat tartalmazza színes festményekkel: A csodaszarvas regéje Isten kardja Attila és Buda A catalaunumi ütközet Hadak útja Emese álma A vérszerződés Árpád Szent István Szent László Aztán ahogy lapozgattam, ilyen gondolatok jártak a fejemben: a nemzeti öntudat fenntartása, és a sokak által vizionált nemzethalál képét egy csapásra semmissé tehetjük azzal, ha ezt a könyvet a gyermekünk kezébe adjuk, vagy felolvasunk neki belőle! Nem lehet elég korán elkezdeni a hazaszeretetre való nevelést, és ez a könyv az egyik legtökéletesebb eszköz erre! Felejtsük el a tévében nézhető rajzfilmeket, amelyben idiótán megrajzolt bugyuta, gonosz, groteszk lények fertőzik a magyar fiatalság, gyermekeink lelkét és szívét. Ebből a könyvből megismerhetjük a Csoda­szar­vasunk regéjét, Emese álmát, A Vérszerződést, Árpádot és még néhány nagyon fontos történelmi mondánkat, melyek ismerete nélkül bátran elhajíthatjuk személyi igazolványunkat... A kötetet Helbing Ferenc csodálatos képei díszítik, amelyek annyira életszerűek, hogy akár ők is megérnének egy külön könyvet! Szinopszis: Helbing Ferencz, a jeles grafikusművész illusztrálta és írta e könyvet, mely magánkiadásban jelent meg 1928-ban. Helbing Ferencz legismertebb alkotásai az általa tervezett bankjegyek. Ő tervezte az 1920-as években használt papírpénzek többségét. A pénztervezés mellett a magyar kereskedelmi grafika terén úttörő munkát végzett. Plakátokat, bélyegeket, könyvillusztrációkat és üvegfestményeket, freskókat (Lillafüred, Palotaszálló) is készített, melyekkel számos iparművészeti és grafikai pályázaton nyert díjat. 1910-től az Iparművészeti Iskola tanára, 1936-ig igazgatója volt. A magyar nép eredetmítoszait elmesélő, közérthető szöveget míves kőnyomatokkal illusztrálta a szerző. Helbing Ferencz grafikusi képességeinek ékes bizonyítékai e könyv képei: lenyűgöző színvilágú, aprólékos gonddal készített rajzain megelevenedik a múlt, élni kezdenek a legendák. A könyvben szerves egységet képez a szöveg és a képek együttese. A keményfedeles kötet szívet-szemet gyönyörködtetően mutatja meg történelmünk felemelő pillanatait, nemzeti nagyjaink történetét.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 000 Ft

A termék megvásárlásával

300 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - kopottas
Kiadó nincs feltüntetve
Oldalak száma:30
Súly200 gr
ISBN2310006036643
ÁrukódSL#2111024054
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 000 Ft

A termék megvásárlásával

300 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor