Magyar iparművészet XV. évfolyam 1912.

A könyv szélei, sarkai nagyon kopottak, főleg a gerinc szélein szakadozott, mint a képen. A kiadvány jó állapotú. AZ ORSZÁGOS MAGYAR IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM ÉS ISKOLA ÉS AZ ORSZ. MAGYAR IPARMŰVÉSZETI TÁRSULAT KÖZLÖNYE - XV. ÉVFOLYAM 1912. Teljes évfolyam. Fekete-fehér és színes fényképeket, rajzokat, reprodukciókat tartalmaz. Nyomtatta az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat, Budapest. Simay Imre. Legtöbbje azoknak, akik ezt a füzetet forgatják, most fogja először szemben találni magát azzal a komolytekintetü úriemberrel, akinek arcképét mellékeljük. Simay rövid ideje él köztünk, s ezt az időt sem arra használta, hogy sokat sürögjön a fóromon. Műtermében vagy tanítványai közt ezerszer otthonosabban érzi magát, mint a barátságos vagy harcias összejöveteleken, s az állatkertet, ahol kedvelt majmainak bohókás mozdulataiban gyönyörködhetik, alighanem többre becsüli akármiféle fényes emberi gyülekezetnél. Világtól elvonult, befelé élő ember ő, akinek egész lénye éppen olyan begombolt, mint papos kabátja. A világ kis izgalmai hidegen hagyják és egy buddhista bölcs óvatosságával szemléli a halandók vergődését. Az óvatos filozófus köpenye rendesen olyan sebek helyét takarja, melyeket az élet osztott, s nem nehéz kitalálni, hogy Simay is saját élményein keresztül jutott el a filozófiának erre a hűvös magaslatára. Emberi és művészi mivoltában egyaránt sok vajúdáson, nehéz küzdelmen esett át, amelyek során módjában volt fenekére látni az emberek némely dolgainak. így történt, hogy érzékeny lelke köré hamar kérget vont a tapasztalás ; hogy egyre jobban elfordult az emberektől és egyre határtalanabb lett szeretete az állatok iránt. Senki sem ismételheti nála több joggal azt, amit Montaigne mondott magáról: Plus je connais l'homme, plus j'aime le chien. Válságainak nehezen hajlítható egyéniségében volt a gyökere. Már a felsőlövői gimnáziumban alkalma volt megtudni nemcsak a poétikából, hanem tapasztalatból is, hogy milyen vészes következményekkel jár az egyénre az, ha szembekerül az ,,erkölcsi világrend"-del. Az erkölcsi világrend földi képviselői életének ebben a szakában tanárai képében léptek fel, s felesleges mondanunk, hogy ezúttal is az egyén volt az, aki elbukott, még pedig többször bukott el. Szárazon és röviden szólva s Simay Imre Károly rossz deák volt. Zabolátlan temperamentumával, dacos jellemével szemben tehetetlennek bizonyult a pedagógusok , minden tudománya. Szívre ható intelmeiknél sokkal jobban érdekelte tanárainak fiziognómiája, s ezt az érdeklődését nagy sokasága hirdette róluk rajzolt karikaturáinak. A latin mondattan misztériumai helyett jobban szerette hallgatni az erdő titokzatos beszédét, és a mult történetét szívesebben tudakolta a környék lovagváraitól, mint a tiszteletreméltó Mangold Lajostól. Ezek a bolyongásai Felsőlövő erdeiben és regényes környékén egyébként életre szóló hatással voltak reá és elültették fiatal képzeletébe azt a magot, melyből évek múlva történeti és fantasztikus kompoziciói hajtottak. Iskolai viszontagságai ellensúlyául két szerencsés körülményt jegyezhetünk fel. Az egyik az, hogy atyja - Simay Imre Frigyes, a szabadságharc lelkes katonája, majd a Délivasút osztálymérnöke - maga is szabadon gondolkodó, művész lelkű ember volt, aki fiát éledő művészi hajlamai kifejtésében nem gátolta, sőt módjához képest segítette.