Magyar sors és Fehér Szarvas (válogatott prózai írások)

"Az utóbbi években forráspontig hevültek a magyar élet izgató problémái. A lelkek forrongása az irodalmat és a lírát is meggyötri. Éles akció és reakciók, érthető, kikerülhetetlen, de pillanatnyilag semmiképpen sem üdvös megnyilatkozásokat teremtettek, túlzásokat és rejtőzködéseket, terrort és bojkottot, amely sokszor láthatatlan, de mindig hatékony. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a dolgok nálunk sokkal komplikáltabbak, mint másutt. Az újabban elért nemzeti eredmények biztatóan hatnak, de még nem olyan nagyok, hogy felszabadítsák a lelkeket és megadják azt a szükséges hitet, amely nélkül az író kritikai értelme nem képes eltekinteni bizonyos aggodalmaktól. Sok sebet csak az idő lesz képes begyógyítani és eltüntetni, sok becsületes tétovázást, programzavart, szimplicizmust és ellenségeskedést csak a további élet alakíthat és javíthat hasznos és erőteljes egyéni és közös munkává.. Még azt se látom, hogy tetőpontján vagyunk-e már a feszültségnek. Mindez mind "kínzó tájékozatlanság" veszi körül irodalmi életünket és ez a kritikus atmoszféraélő alkatrészként tapad a valósághoz. Hóbort volna az t állítanom, hogy akárcsak én is mentes vagyok a kételkedéstől, bármennyire igyekszem most kizárólag jeleket és jelenségeket észlelni és tolmácsolni. A szükséges nagy hitet spontán kell kiválasztania a költőből az életnek, anélkül lelkiismereti parancs a várakozás a végső ítéletmondásban. Abban azonban feltétlenül bízom, hogy a megerősödött társadalom az igazi magyarságnak és az örök kultúrának további szerencsés és nagyszerű ötvöződéseit fogja megteremteni a jövő fiataljaiban. A magyar nép most óriási erőfeszítéseket tesz a feltámadásért; és engem még az sem csüggeszt, ha átmenetileg túlságosan igénybe veszi a fizikai erők és szükségletek gondja és birkózása. A lélek, a szellem, az öntudat előbb-utóbb kitermeli a maga magasabb vágyait és a kielégítésüket." Szabó Lőrincnek e '39-ben mondott szavai mintha ma íródtak volna. Kérdései ma is megválaszolatlanok. Ezt mutatja Csurka Istvánnak a kötethez írott előszava is, amelyben az eszmei rokonságból fakadó megéréssel ír Szabó Lőrincről az emberről, a költőről és koráról.