Megmagyarázzuk a tudományt KALAUZ A TUDOMÁNY REJTÉLYEIHEZ

helikon kiadó  | 1999  | kemény kötés  |  240 oldal

Libri Antikvárium
ELŐSZÓ A tudomány fontos szerepet tölt be életünkben. Rendszeresen találkozunk vele otthonunkban, a szabadban, evés közben vagy amikor éppen alszunk. E könyvben azt magyarázzuk meg, mi a tudomány, s megkönnyítjük megértését. Bemutatjuk, hogy a különböző tudományágak- csillagászat, kémia, fizika, biológia-nem különülnek el, hanem összefüggenek. A csillagászat révén először feldertjük a világűrben azokat az atomokat, amelyekből fölépül Földünk és minden, ami rajta van. Ezután szemügyre vesszük az atomokat, hogy miként viselkednek milyen erők szabadulnak fel belőlük, s milyen energiát szolgáltatnak. Azt is megvizsgáljuk, hogyan egyesülnek az atomok molekulákká, amelyekből valamennyi anyag összeáll. Aztán kiderítjük, hogy ezek a molekulák voltaképpen az élet alapegységei. Végül az összes ismeretanyagot és a tudomány legújabb segédeszközét, a számítógépet igénybe véve fényt deríthetünk arra is, hogy miként működik az a szerv, amely az élővilág törzsfejlődésének csúcsát jelenti. Vissza TARTALOM Előszó 7 Bevezetés 8 Világyegyetem Bevezetés 11 Helyünk az űrben 12 Föld, víz. levegő 14 Az élet eredete 16 Küzdelem a túlélésért 18 Bolygóbölcsőnk 20 A mi csillagunk 22 Éltető energia 24 Sziklás szomszédaink 26 Gigantikus gázgömbök 28 A bolygók kísérői 30 Törmelék a Nap körül 32 Csillagrendszerek 34 Születő csillagok 36 elhal a fény 38 Fekete lyukak 40 A kozmosz keletkezése 42 Tágul, de meddig? 44 Energia Bevezetés 47 Mozgás mindenütt 48 Egyszerű gépek 50 Erőjáték 52 Molekulák ütközete 54 Munkában a nyomás 56 Energiaváltozatok 58 A föld kincsei 60 Korlátlan energia 62 Az energia hasznosítása 64 Villamosság és mágnesség 66 Áramfejlesztés 68 Energiaspektrum 70 Látható energia 72 A bűvös fénysugár 74 Ibolyántúli sugárzás 76 Túl a szivárványon 78 Hány fok van? 80 Melegítés 82 Vibráló energia: a hang 84 Kellemes rezgések 86 Hanghatások 88 Vonzó tömegek 90 Dacolva a gravitációval 92 Atom és anyag Bevezetés 95 Szilárd térrácsok 96 Molekulák mozgásban 98 Gáz: szabad molekulák 100 Anyagvilág 102 Atomok belülről 104 Elemek és elektronok 106 A periódusos rendszer 108 Út a molekulákig 110 Bensőséges kapcsolatok 112 Fémes kötések 114 Ellentétek vonzásában 116 Forró pillanatok 118 A vegyészek gyorsírása 120 Mit nevezünk oldatnak? 122 Víz: a mágikus melekula 124 Savak és lúgok 126 Szénmódosulatok 128 A "legbarátságosabb" elem 130 Fémmegmunkálás 132 Vegyületek kívánság szerint 134 Színek és fények 136 Világító atomok 138 Változékony elemek 140 Atomenergia 142 Különös részecskék 144 Négy erő vagy egy? 146 Élet Bevezetés 149 Szén a szervezetben 150 Energiából szőtt rend 152 Építés fénnyel 154 Fő az egyensúly! 156 Az élet hírvivői 158 Napóra az égen 160 Hangok híradástechnikája 162 Illatösvényen 164 A hatodik érzék 166 Nemek és utódok 168 Az élet tervrajza 170 Kijavítjuk a természetet 172 A mikroszkopikus gyár 174 Az élő sejt 176 Testépítés 178 Békés társbérlet 180 Együtt könnyebb 182 Láncok és hálók 184 Agy és számítógép Bevezetés 187 Ahány fej, annyi agy 188 Táviratozó idegek 190 Főközpont: az agy 192 Ablak a világra 194 Hangok hálójában 196 Vegyi érzékelés 198 A tapintás trükkjei 200 Mit üzensz nekem? 202 A tudatos agy 204 Alvás és álom 206 Térképek az agyról 208 Emlékeink 210 Magasabb idegműködés 212 A számok világa 214 Számológépek 216 Kódok a komputernek 218 A szilíciumforradalom 220 Néma matematikusok 222 A robotok rohama 224 A valóság modellezése 226 Az agy mintájára 228 Mesterséges intelligencia 230 Hétköznapi mikrochipek 232 Irodalom 234 Név- és tárgymutató 235 Köszönetnyilvánítás 240
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 490 Ft

A termék megvásárlásával

249 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó helikon kiadó
Kiadás éve1999
Oldalak száma:240
ISBN0469001272630
ÁrukódSL#2105452515
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 490 Ft

A termék megvásárlásával

249 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Nyári olvasásnépszerűsítő kampány - BőröndNyári olvasásnépszerűsítő kampány - Bőrönd