Megoldásközpontú terápia - a de Shazer modell

A megoldásközpontú megközelítés lényegét de Shazer egy írásából vett egyszerű példával illusztráljuk. Egy páciensről beszél, aki azt állította: az ő problémája az, hogy mindig depressziós. Miután rákérdeztek, miért állítja ezt (mivel, ha állandóan lehangolt, akkor annak "normálisnak" kellene lennie a számára), elmondta, hogy időnként kevésbé érezte lehangoltnak magát. De ezek az esetek számára a kivételek, amelyek erősítik a szabályt, vagyis hogy állandóan depressziós. Az interjúban de Shazer ezután arra összpontosított, mit csinált a páciens akkor, amikor kevésbé érezte depressziósnak magát. Ha alaposabban megnézzük, kiderül, hogy a probléma, a problémás viselkedés a páciens számára egy állandó állapotot jelent, amelyben mindig ugyanaz az átkos minta tűnik fel. Tehát a páciens azt érzi, mintha az az átkos minta lenne egyfajta életszabály. Azt viszont, ami akkor történik az életében, amikor a probléma nincs jelen (például amikor úgy érzi, hogy kevésbé depressziós), nem a szabályt erősítő kivételnek lehetne nevezni, hanem egész egyszerűen kivételes állapotnak. Ezek a kivételek azok, amelyeket fel lehet használni egy megoldáscentrikus viselkedés felépítésére: a kivételek maguk alkotják a megoldás alapját, és a pácienstől nem szükségeltetik más, minthogy tegye azt, amit amúgy is tesz a probléma megoldására.