Megtalált út

"Ahogy ment haza az iskolából, már sötétedett. Útközben találkozott az apjával. Itatni hajtotta a jószágot. A tehenek lába mélyen süllyedt a ragadós, téli sárba. Nagy, kerek szemeikkel bámészan meredtek a levegőbe. Orrlyukaikon ködszerűen gőzölgött a pára. Amikor apja észrevette őt, megállt. - Gyere ide, Ferikém. Az egyik lábán a klumpa beleragadt a sárba. Nagynehezen rángatta ki. - Mit akar kend, édösapám? Az apja tréfásan füttyentett. - Azt a teremburáját, kutyafityuláját: hát még kérdőd? Lehajol hozzá a nagy ember és hangos csókokat cuppant a képére. - Hát a leckét tudtad-e? - Tudtam ám. - Osztán a szamárpadba se ültetött a mestör úr? - Engöm nem. A Csite Józsit, azt ültette. Nem tudta fölmondani a katekizmust... A jószág már messze van tőlük. A nagyszarvú Rózsa megáll a Bánóék kőkerítése mellett és dörgöli oda a farát. Vissza-vissza fordul lomha, esetlen fejével, mintha lesné, hogy jön-e a gazdája. Ferenc a szíjostort szeretné kivenni apja kezéből. Jó az: pattogtatni vele. Mintha serétes puskával lövöldöznének. Meg úgyis lehet, hogy suhintson. Azt mondja: cssujj. Mint a madár szárnya..."