Megvárom, amíg fütyül a feketerigó

A 2017-ben 70. évét betöltő szerző hősei, a megélt kor súlyos ellentmondásai dacára, nincsenek híján a reménynek, még ha ez olykor igen csak ingadozó is bennük, ebből fakad az elszántságuk is, hogy többnyire vállalják a fogcsikorgató küzdelmet, megszállottan keresve a méltó élet lehetőségeit, hogy a mindenkori hatalom lélektiprásai ellenére valamennyi meg is maradjon ebből a reményből. És ettől válnak az olykor érthetetlen szenvedélytől is átitatott életek élményszerűvé, hitelessé. Nem feltétlenül a győztesekről szólnak ezek az írások, de hangvételükből, a történetek plasztikus megközelítéséből kicseng, hogy legtöbbször nem rajtuk múlik a kudarc, az elbukás egyetlen lépésre a beteljesüléstől, s hogy ami általában hibádzik, hogy valamilyen módon győzteseknek érezzék magukat, elsősorban nem bennük keresendő.