Melyik a jobbik?

ab ovo  | 2015  | papír / puha kötés  |  276 oldal

Libri Antikvárium
A Jobbikra mind többen tekintenek úgy, mint arra a pártra, amelyik megszorongathatja a következő választáson a Fideszt. Ez a párt a szélsőjobbról indult, agresszív romaellenessége, nem is olyan nagyon bújtatott antiszemitizmusa, a gárdisták egyenruhás felvonulásai, tagjainak bősz megjegyzései meglehetősen szélsőséges képet alakították ki róla. Viszont az egyre erősödő Jobbik Vona Gábor vezetésével ma már békésebb arcot akar festeni magáról. Beindult a cukiságkampány. A fényképeken a pártelnök szívesebben vakargatja kiskutyák fülét, mint hogy kopasz verőemberekkel pózolna a kamerának, ahogy korábban tette. Néppártosodás? Középre húzás? Szélsőségektől való megszabadulás? Bizony, a pártvezetés próbál szalonképesebbnek mutatkozni. De mennyire hiteles ez a változás? Hiszen a párt vezetői szinte kivétel nélkül azok az emberek, akik a vad korszakban is a hangadóak voltak. Ráadásul ma már ismerjük az egyik alelnök véleményét, aki szerint mindez csak kommunikációs trükk, minden marad a régiben. A vad szélsőjobbot kiszervezik például a Betyársereg nevű képződménybe, hogy ne riasszák el a középosztálybeliek tömegeit. A trükk egyelőre beválni látszik. Miközben sorra kerülnek elő igen szélsőséges megnyilatkozások, a választópolgárok egy egyre nagyobb része vagy nem tartja szélsőségesnek a Jobbikot, vagy ez egyáltalán nem zavarja. Közben a nagy parlamenti többséggel rendelkező kormányzópárt, a Fidesz jobbról, sőt szélsőjobbról előz. Rendre veszi át a jobbikos javaslatokat, nem egy vezetője használ igazi jobbikosokat megszégyenítő hangot, hátha ezzel visszaszerezhet támogatókat. A szélsőjobb szellemét a Fidesz szabadította ki a palackból. Most a demokrata erőknek kellene valahogyan visszatuszkolnia oda. Nem lesz könnyű. Első lépésként talán segít, ha tisztában vagyunk vele, kikkel is állunk szemben.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
A gerinc megtört.
Kiadó ab ovo
Kiadás éve2015
Oldalak száma:276
Súly200 gr
ISBN2399981689730
ÁrukódSL#2110447713
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét