Mentsük meg pusztuló régészeti emlékeinket!

ELŐSZÓ Az emberiség több százezer éves történetéből azokat a korokat ismerjük a legjobban, amelyeknek legsokrétűbb, legteljesebb forrásanyaga áll rendelkezésünkre. A múlt kutatásában visszafelé haladva, egyre gyérülnek ismereteink, végül homály fedi őket. A közelmúlt kutatásánál még bőséges forrásanyagban válogathatunk, de a száz évvel ezelőtti életet, társadalmat, eseményeket tanulmányozva, már igen megfogyatkozik az írásos forrás, a tárgyi emlékanyagnak pedig csak kis töredéke maradt ránk. Milyen kevés a forrásanyag, ha ezer évre akarunk visszamenni! Néhány korabeli szerző különböző értesítéseken keresztül szűkszavúan tudósít. A krónikák, geszták jóval később írt, de a korra vonatkozó adalékok megsárgult lapjai, valamint a múzeumokben levő régészeti emlékanyag segítenek bennünket abban, hogy következtetéseinket levonhassuk. Még korábbi időket kutatva, pl. a 3000 év előtti időből, már semmiféle írásos forrásanyag nem áll rendelkezésünkre, s csak az marad, amit a sok ezer éves történetből a föld mélye őrzött meg számunkra hazánk területén. Sok történelmi korszakra egyedül a régészettudomány nyújt forrásanyagot. Kutatja a letűnt társadalmak történetét, termelési viszonyait, a fejlődés törvényszerűségeit, hogy minél hívebben rekonstruálja az akkori életet. Hazánk kedvező földrajzi fekvése miatt a legrégebbi kortól kezdve adott szállást az ide került népeknek. Kelet és nyugat érintkezési területen való fekvése miatt sokszor kulcsszerepet játszott, és nagy népi történeti események színhelye volt. A csiszolatlan kőkorszakban itt élő, vadászó törzsek kedvező és alkalmas területet találtak a hőforrásokban bővelkedő tavak partján, védelmet a sok mészkőbarlangban, s kedvező vadászterületet a szavannás löszön, a hatalmas erdőségekben