Menyasszonyok, vőlegények

"Menyasszony, vőlegény, de szép mind a kettő..." - mondja elégikus-nosztalgikus hangon a magyar népdal. Szobotka Tibor új regényének menyasszonyai-vőlegényei sem nem szépek, sem nem hordozzák az elégikus-nosztalgikus írói ábrázolás jegyeit. A regényben szereplő férfiak és nők összefonódó sorsának története ugyanis egy bordélyházban és környékén játszódik a második világháborút követő néhány évben, a koalíciós kormányzatú Magyarország átmeneti, zűrzavaros világában. Az ilyenfajta tér- és időkoordináták között mozgó cselekmény számtalan mulatságos és tragikomikus fordulatot eredményez, s az író ki is használja tárgyának lehetőségeit. Az eleve megpecsételt sorsú szereplők közt az olvasó ámulva ismeri föl (vagy ismeri meg) a magyar Warrennét: Fridát; lányát, a kéjsóvár Lilit; látogatóikat: a háborúból paranoiát öröklő Oszkárt, az állástalan Ernőt, a szellemidéző Ilkát, az együnk-igyunk-feküdjünk szellemi szintjén élő Imrét, a finom úrilány Editet, az államosítás előtti pillanatokban kapkodva élő-habzsoló gyárigazgató Szatmárt s a többi konjunktúralovagot, akik egy fonákjáról ábrázolt korszak hordalékai. A történet hátterében megelevenedik a háború utáni romos Budapest, ahol a nők szalonnás rántottáról ábrándoznak, a presszóban dollárról fecsegnek, a gyárigazgató többféle újságot vásárol, "hogy a koalíciós partnerek mindegyikéről képe legyen", a kis budai utca gyanús házában "kiégett körtéjű betlehemi csillag" ég a roncsolt életek fölött, s a rendőr így köszön: "Na Isten áldja. Szabadság." Szobotka Tibor könyvét a fordulatos történetek, az ironikus előadásmód s a mikroszkopikus történelmi vizsgálódások kedvelői egyaránt élvezettel olvashatják.