Merénylet Visegrádon

Karoberto - vagy ahogyan a magyar történelem és hagyomány elnevezte: Károly Róbert - érdekes alakja népünk történetének. Amilyen joggal nevezzük Árpádot honfoglalónak, amilyen joggal nevezzük Szent Istvánt államalapítónak, amilyen joggal nevezzük IV. Bélát második honfoglalónak, ugyanilyen joggal nevezhetnénk Károly Róbertet második államalapítónak. Az Árpád-ház 1301-es kihalása után több trónkövetelő is jelentkezett, akik anyai ágon az Árpád-házból származtak. Viszályuk, háborúskodásuk, a hazai főnemesség ingadozása már-már végveszélybe, pusztulásba sodorta az országot. Ilyen trónkövetelő volt a nápolyi Karoberto is, aki azonban erős, karizmatikus személyiségnek bizonyult, s szívós küzdelemben, okos kompromisszumokkal megszerezte a hatalmat, s megszilárdította az országot. Halálakor fiának, Lajosnak egy olyan országot hagyományozott, amely erős európai hatalmi tényező volt, s amely - a korban kissé szokatlan módon létrejött - szövetségi rendszerre támaszkodhatott. A király azonban ember is volt, gyarlóságokkal, kétségekkel, tévedésekkel. Ennek köszönhette Zács Felicián visegrádi merényletét vagy a nápolyi királyság megszerzésére irányuló kalandját. Ezt az összetett személyiséget mutatja be a könyv a visegrádi merénylet titokzatos hátterének boncolgatásával.