Mi tilt jobbakká válnotok? (Vörösmarty és kora)

Lukácsy Sándor halott. Vörösmarty-könyve előszavát a korrektúra elkészültére ígérte, de becsapott minket, elment, s már nem fogja megírni sohasem. Én nem írhatom meg helyette. Senki sem írhatja meg helyette. Amit tehetek: megpróbálom megfogalmazni, miért oly fontos e könyv, amelybe szerzője - néhány címet leszámítva - egy sort sem írt. Ez ugyanis csak szöveggyűjtemény, Vörösmartyról, a reformkorról, a forradalomról, a forradalom utánról. De Lukácsy Sándor-os szöveggyűjtemény. Egyedülálló műfaj. Több, mint olvasásra szánt szöveg: már olvasat. (Inkább: párlat - javítana Babits.) Ő így is tudott írni. Meg egyéb ként is, nagyon. Azon kevesek (mint kéziratokkal sokat mutató ember, mondhatom: nagyon kevesek) közül, akik a magyar nyelven írni tudnak, többen a Lukácsy-iskolában sajátították el ezt a nem kis tudományt. Ő pedig leginkább 19. századi oktatóitól: Vörösmarty nyelvmester úrtól, például. Komponált szövegek. (Nem csupán szerkesztett! Mint a zeneszerzők!) Retorika fegyelmezte pátosz és irónia. Becsali játék. Vigyázz, olvasó! Látszólag Vörösmarty Mihály életrajzára felfűzött szövegek. Látszólag logikus egymásután. Logikus is: Lukácsy víziója szerint, s csak a szerint. A kötet döbbenetes utolsó sorát Vörösmarty nem a halálos ágyán, hanem huszonöt évesen írta. Lukácsy nem írt alá verscímet, dátumot. (Mi sem.) Otthagyott egy sort, lebegni, magában: kronológia helyett költészet.