Michelangelo 1475-1564 (Taschen)

Michelangelo kora ifjúságától hajlott koráig sohasem csinált titkot arról, hogy szenvedélyek emésztik. Nagyszerű életművét e titáni erők sodrásában alkotta meg, amelyek - akárcsak Dantét - hol mennyei magasságokba emelték, hol pokolbeli mélységekbe taszították. És ebben az életműben kiemelt helyet foglalnak el a szép ifjak. Az utókor sokáig úgy tett, mintha nem venné észre. Sőt egyesek, bántónak is nevezhető aggályossággal, megpróbálták ezt az érdeklődést eltitkolni. Egyfajta morális cenzúra - amely értetlenül állt e monumentális alkotóerővel szemben - meglehetősen ügyesnek hitte magát ahhoz, hogy fátylat borítson az egyaránt égető és misztikus szerelmekre, amelyeknek a művész vésője vagy ecsetje adott formát. Michelangelónál a szenvedélyt és az alkotást ugyanaz a tűz táplálta: "Egyetlen elemem ez, amely lángra gyújt és éget, mert ami elemészt másokat, az engem éltet" - vallja meg korai költeményében. Versei a "tüzes és sziklás láva" énekei. És a szenvedések, amelyeket az örökös lángolás okoz, néha oly elviselhetetlenek, hogy sajnálja, amiért nem fosztották meg látásától, amely mindennek ellenére a szépség forrása: "Ha fiatal koromban megtudtam volna, hogy a szépség ragyogása, amelybe beleszerettem, a szívbe visszaáramolva tüzet gyújt, a halhatatlan kín tüzét, akkor önként kioltottam volna szemem világát!"