Monostory Katinka

művelődés kiadó  | 2015  | puhatáblás, ragasztókötött  |  146 oldal

Libri Antikvárium
A kalotaszegi varrottas-háziipar megteremtése mellett Gyarmathy Zsigáné az írás erejével is népszerűsítette szülőföldjét. Cikkei, elbeszélései, néprajzi tárgyú leírásai, mesekötetei mellett jelentősek regényei. Az utókor mostohán bánt velük, hiszen az első kiadásukat nem követték újabbak. Jóval több, mint egy évszázadnak kellett eltelnie addig, amíg Gyarmathyné méltatlanul elfeledett, 1885-ben írt Az ifjú pap című regénye ismét megjelent. Úgy tűnik, hogy a kiadás megindított egy folyamatot, melynek eredménye a Monostory Katinka. Az írói pályájának, alkotó erejének fénykorában, 1890-ben írott könyv cselekménye az előbbihez, Az ifjú paphoz hasonlóan nagyrészt Kalotaszegen játszódik, ebben is a megkapó természeti leírások fontos elemei a regénynek. A Monostory Katinka az 1948/49-es magyar forradalom és szabadságharc idejére, az anyaország Erdéllyel való uniójára és annak helyi vetületére összpontosít. Felhasznál valóban megtörtént eseményeket is. A címadó fiatal főszereplő, a lelkes és rokonszenves Monostory Katinka a forradalom eszméinek odaadó híve. Kiszabadítja, megmenti elrabolt unokaöccsét. Gyarmathyné személyesen ismerte Vasvári Pált, beépíti a cselekménybe a Kalotaszegre, a hegyekbe küldött és a harcokba bekapcsolódó Rákóczi szabadcsapatot, élén a hős vezérrel.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 290 Ft

A termék megvásárlásával

129 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - kopottas
Könyvtest megtört
Kiadó művelődés kiadó
Kiadás éve2015
Oldalak száma:146
Súly200 gr
ISBN2310008511506
ÁrukódSL#2111515049
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 290 Ft

A termék megvásárlásával

129 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Móra: MesehősökMóra: Mesehősök