Móricz Zsigmond szekerén

Ez a szekér olyan, mint a gazda, Móricz Zsigmond Tekintetes Úr. Erős, talán örök életű. Széles keréktalpakkal, feszes ráffal, jól feszített lőccsel és hosszú gerendával. Részei mégis könnyedek, szépen faragottak, célszerűek. Mert ez a szekér nem az aszfaltutakon jár. Homokos, szikes dűlőkön, néha úttalan utakon halad, csak úgy toronyiránt, pusztán, semlyéken, csalitoson át. Tanyák mellett, falvak alján, s ha a városhoz ér, ott is a mellékutcákon hajt be. Ennek a szekérnek mindent ki kell bírni, elvinni, aki felült rá, meg kell érkeznie, ahová indult. A gazda ott ül a bakon, egyenes derékkal, megtámaszkodva az üléskarfában, megvetve a lábát, akkurátusan, de nem hanyagul. A fekete kalap alatt őszülő, dús üstök, tekintélyes, nehéz bajusz az arcon, s a kissé összehúzott szemek bölcs, megértő éles tekintete. Hátrapillant utazóvendégeire, akik mögötte ülnek a hosszú gerincű szekéren végignyújtózó kettős padon, egymásnak vetve a hátukat, összeérő vállakkal. Némelyikük tartózkodóan, férfiasan meg is öleli a szomszéd vállát. Ahányan vannak, annyiféle arc, annyi tűnődő, villogó tekintet, annyi deréktartás. Közvetlen a gazda mögött Áron ül, váltanak is néhány szót, de a szekérre fellépvén itt más szerepük adódik. Nem ők beszélnek - róluk folyik majd a szó.