Mosoly a pokolból - Bosznia frontjaitól az afrikai bányákig

noran libro kiadó  | 2014  | füles, kartonált  |  304 oldal

Libri Antikvárium
Mihálffy Balázs, aki középnemesi családból származik, a Gödöllői Agrártudomány Egyetemen ismerkedik meg egy arab fiúval, aki szobatársa lesz. Az ő hatására fordítja magyarra a Koránt, amelyet ma is az egyetlen hiteles magyar fordításnak tekintenek az iszlám országokban. Mint arabul jól tudó agrárszakember már a kommunizmusban nélkülözhetetlen a szaktudása és a nyelvismerete. A magyarországi iszlám közösség vezetője is volt. Be akarják szervezni, majd a rendszerváltás után kémnek kiképezni. Nemet mond, mégis kikerül Afrikába. Súlyosan megbetegszik, hazajön, és öngyilkossági szándékkal önkéntesként vesz részt a boszniai háborúban a szerbek ellen. Bár élete többször veszélyben forog, túléli a háborút, és betegségét is stabilizálják. Ismét Afrikába megy, gyémántbányában dolgozik. A nagy furfanggal kicsempészett csiszolatlan ékkövek értékesítését egy barátjára bízza, aki természetesen becsapja. Éhezik, a fekete kontinens csavargója lesz, majd ismét szó szerint hazavergődik. II. Hasszán király családjának vendégeként az iszlám országok és Magyarország kapcsolatain dolgozik. Jeszenszky Géza külügyminiszter tanácsadója mégsem lesz diplomata. Dolgozni kezd kalandos önéletrajzán, amikor rádöbben: legnagyobb fájdalma az, hogy Afrikában élő gyermekei ezt a könyvet, az ő történetét sohasem fogják tudni elolvasni.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 15 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 599 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó noran libro kiadó
Kiadás éve2014
Oldalak száma:304
Súly310 gr
ISBN2310008502917
ÁrukódSL#2111481093
Kötésfüles, kartonált

Elérhető még:

E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 15 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 599 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

KönyvtörvényKönyvtörvény