Mosolyog az élet

"Abban az időben még híre-hamva sem volt a Diákkaptárnak... A losonci gimnázium egyik őszi latin óráján elindítottam a cédulát: ,,Délután három órakor indulok kocsival a szőlőbe almát szedni. Akiinek kedve van, tartson velem; kosarat vagy zacskót hozzon mindenki magával. Cila." Délután nagy izgalommal fogtam be lovainkat a szekérbe. Azt, hogy munkatársakat toboroztam délelőtt és folytatni akarom a tegnapelőtt megkezdett almaszüretet, nem árultam el otthon. Hátha nem jön senki? Amikor szekerem végigment a városon, majdnem minden második sarkon akadt egy felszálló osztálytársam. Édesapám, aki velem jött, eleinte igen meglepődött a dolgon, de aztán örömmel és szeretettel fogadta a pajtásaimat. Egyszeriben közibénk állt pajtásnak. Mintha újból diák lett volna, úgy elfeledte mérnöki diplomáját, az élettel járó gondjait. Mesélt, tréfált, nevetett és hamarosan bálványozta őt az összeverődött kis szüretelő csoportunk minden tagja."