Múmiák meg médiumok

Sir Arthur Conan Doyle: az aprólékos fantaszta Sherlock Holmes romantikus történetei jól illettek az úgynevezett viktoriánus korba, mely a 19. század második felét Angliában a tudományos aprólékossággal és a gázlángok lobogó fényében még ott lengedező kísértetekkel oly feledhetetlenné tette - s teszi, mind a mai napig, a mi számunkra is. Bizony, London s más brit nagyvárosok vörös téglás épületei, ma is ijesztő sikátorai, apró utcái elképzelhetően a Hasfelmetsző Jack-hangulatok tenyészeteit rejtegették. A tudomány pozitivizmusa, melynek jegyében Sherlock Holmes barátunk egy hajszál, egy inggombról lepattant bolhapiszok, egy sóhajból elszállt sörszag alapján leplezte le a pipafüstjében meg nem bújható gyilkost, ez a rémisztgető igyekezet, mely a mesterdetektívek legkonzervatívabb alakját halhatatlanná tette, ez a tényhűség tehát kiáltó ellentétére talál e fantasztikus kísértethistóriákban, sőt, a lélektani megalapozású "jelképtörténetekben". Köteteink novellái azért minősíthetők klasszikus értékűnek, mert különböző jellegük, kidolgozottságuk, értékük mellett -s ellenére - rendre mind "a mi" szívünknek, képzeletünknek zugait tárják; bűnre bűnhődés következik, a jók ráfizetnek, az okosak tanácstalanul tépelődhetnek, a boldogság vágya kifordul, s nem csupán a húsevő óriásvirág falja fel a gyanútlant, hanem a "démoni" szép hölgy rejtelmes farkasnőlénye is... s tették ezt esetleg félresiklott tehetségük okán, szűkös környezetük hatására... vagy mert Sir Arthur Conan Doyle megint egyszer úgy akarta: mulassunk pompásan. E válogatás másik kötete A gázember címen jelent meg.