Nap nap után

balassi kiadó  | 2015  | papír / puha kötés  |  858 oldal

Libri Antikvárium
Az A kötet az 1915-1918-as időszakot, a B pedig az 1919-1920-ast. Babits Mihály életének az első világháború, a kommün, majd az azt követő esztendő mozgalmas, emberpróbáló időszaka. A levélváltásokban, regényekben, tanulmányokban, cikkekben, recenziókban, műfordításokban, versekben és verstöredékekben föltűnően gazdag évek babitsi mikrovilága egyre tágasabbá válik: szerteágazó költői-írói tevékenységéhez egy ideig még középiskolai tanári működés, majd egyetemi tanárság és a Nyugat szerkesztése társul. Az őszirózsás forradalom eseményei magukkal ragadják, ami számtalan társadalmi megbízatás elvállalásával terheli meg. A proletárdiktatúra idején az egyetemi tanárság elfogadásával magát kompromittálni látszó Babits kommün utáni meghurcoltatása, kényszerű magamentése, melyben mindvégig kitart korábban is hangoztatott erkölcsi elvei mellett, igen megtépázza amúgy is labilis idegrendszerét. De a megpróbáltatások ideje a fiaként szeretett Komjáthy Aladárral és Szabó Lőrinccel a közös munkát, a véget nem érő éjszakai sétákat, beszélgetéseket, majd meglehetős váratlansággal Tanner Ilonka személyében az életre szóló társat is elhozza a negyvenedik éve felé járó Babitsnak. A kronológia e könyvének záróévében, 1920-ban hét kötete jelenik meg, több, mint addig bármelyik esztendőben: három régebbi művének (A Pokol, A gólyakalifa és a Recitativ) új kiadása mellett a válogatott műfordításait közreadó Pávatollak, novelláinak első gyűjteménye, a Karácsonyi Madonna, Dante Purgatóriumának fordítása, s új verseskönyve, a Nyugtalanság völgye.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 400 Ft

A termék megvásárlásával

240 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó balassi kiadó
Kiadás éve2015
Oldalak száma:858
Súly1394 gr
ISBN2399976680810
ÁrukódSL#2110566554
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 400 Ft

A termék megvásárlásával

240 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

KönyvtörvényKönyvtörvény