Napraforgók ünnepe (Emlékezés a varsói felkelésről)

"Húsz évig nem tudtam róla írni. Pedig nagyon akartam. Csak fecsegtem. A felkelésről. Sok-sok embernek. Mindenféle fajtának. Nemtudomhányszor. És folyton arra gondoltam közben, hogy meg kell írnom a felkelést, hogy valahogy mégiscsak meg kell írnom. És nem tudtam, hogy épp ez az én húsz éven át tartó fecsegésem az egyedüli lehetséges módja a felkelés megírásának" - írja könyvében Miron Bialoszewski. Bialoszewski a legjelentékenyebb, legeredetibb mai lengyel költők egyike; ebben a prózai kötetében szubjektív hangon, az élőbeszéd közvetlen stílusában számol be "életének legnagyobb élményéről", a varsói felkelésről. Az emlékezés fonalán napról napra haladva meséli el 1944 augusztusának és szeptemberének izgalmas napjait, úgy, ahogy Varsó civil lakossága átélte; mert a felkelés hatvanhárom napja nem csupán az utcáról utcára, házról házra, emeletről emeletre vívott harcok és bombázások sorozata - ezen a hatvanhárom napon az emberek nemcsak meghaltak, hanem éltek is, ettek, ittak, aludtak, beszélgettek, emlékeztek és ábrázoltak, rettegtek és reménykedtek. Ez alatt a hatvanhárom nap alatt kétszázezer ember pusztult el, Varsóval együtt - mégis annyian maradtak életben, hogy maguk a hitleristák is csodálkoztak rajta, amikor kivonult a tömeg a kapituláció után.