Nelson életrajza

magyar tud. akadémia  | 1902  | vászon  |  428 oldal

Libri Antikvárium
E mű szerzője Southey (ejtsd Szauzé) Róbert, a XIX. század legjelesebb angol költőinek egyike (1774-1843). Különösen a század elején megjelent epikus költeményeivel tünt ki annyira, hogy 1813-ban királyi koszorús költővé (poeta laureatus) nevezték ki. Ugyanebben az évben jelent meg Nelson életrajza czímű műve, mely csakhamar az angol olvasóközönség kedvencz könyve lett. Oly könyv ez, mondja egy neves angol kritikus, melyet a bölcs és a gyermek egyaránt szeret. Southeynek az angolok nagy nemzeti hőséről, Nelsonról szóló ezen remekműve egyetlen angol család könyvtárában sem hiányzik. Mikor azt írta, néhány évvel Nelson korai halála után, azon nagy események, melyekben Nelsonnak oly kiváló szerep jutott, az őt bálványozó honfitársainak még élénk emlékezetében voltak. Innen magyarázható, hogy Southey nem találta szükségesnek mindenütt az időpontot is megjelölni, hely- és tárgyi magyarázatokat nyujtani, vagy pedig Nelson győzelmeinek hazája hatalmi állására és a többi európai államok helyzetének alakulására való hatását bővebben fejtegetni. Mindezek ismeretesek voltak honfitársai előtt. Tehát inkább arra törekedett, hogy kevésbbé ismert egyéni vonásait, családi és magánviszonyait részletesebben kidomborítsa.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 6 900 Ft

A termék megvásárlásával

690 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó magyar tud. akadémia
Kiadás éve1902
Oldalak száma:428
Súly620 gr
ISBN0579000580558
ÁrukódSL#2106918397
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 6 900 Ft

A termék megvásárlásával

690 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét