Nem látlak többé!

Gyönyörű ausztráliai tavasz van, az égen egyetlen egy felhő sem látszik. Hűvös szél fúj, de a délutáni nap oly melegen süt, hogy bátran elnyújtózkodhatom kedvenc fám árnyékában. A hosszú keskeny laguna ép alattam terül el, világosan látni szél szántotta felületén a fekete hattyukat és a gyorsan lapátoló vadkacsákat Arthur csordájából is a vízhez csörtet olykor egy-egy csoport, hogy szomját oltsa, vagy pedig térdig gázolva a vízbe, lehűtse tikkadt bőrét. A nap már a láthatár pereme felé hajlik; nyugat felé, ameddig a szem ellát, szelíd hajlatú dombok hullámoznak a láthatár felé. Ez a föld a fiam földje. Háza egy kis emelkedésen áll, amelyről