Nietschke úr kertje

Rudolf Nietschke úr hatvanon felüli, de jó erőben levő, daliás öregúr, egymagában éldegél szép kis házában. Felesége meghalt, leánya férjhez ment Nietschke úrnak gyönyörű kertje van, amely kitölti napjait, értelmet ad életének. Az öregúr szenvedélyes kertész: reggelente első pillantása a növényeire, a virágaira esik, nem történt-e valami bajuk, egész nap kapálgat, gyomlálgat, dühösen szedegei a gyümölcsfáira merészkedő hernyókat. Szakkönyveket tanulmányoz. Az egész emberből sugárzik a békés nyugalom és az elégedettség. Csak az hoz változatosságot az életébe, ha leánya családja meglátogatja. Imádja az unokáit, különösen a nagyobbikat, aki már értelmes, elbeszélgethet vele. Időnként szóba elegyedik a hozzá hasonló korú szomszédjával, Kopf úrral, megcsodálják egymás veteményeit, tanácsokat adnak egymásnak. Egyik éjszaka azonban Nietschke úrnak igen furcsa álma volt. Azt álmodta, hogy Kopf urat kapanyéllel agyonverte és elásta a kertben, és szörnyen félt, nehogy kiderüljön a bűntett. Egy kis kikapcsolódást keresve elutazik a leányához. Már éppen haza készül, amikor bírósági idézést kézbesítenek neki. Ez az idézés kizökkenti Nietschke urat eddigi nyugalmából. Filipowicz könyvét elolvasva az ember szinte nem tud magához térni, s biztos, hogy nem egyhamar felejti el.