Olasz hermeneutika Crocétól Ecóig

Benedetto Croce, Giovanni Gentile, Emilio Betti, Luigi Pareyson, Gianni Vattimo, Umberto Eco... Hat név, mely a huszadik századi olasz filozófiai gondolkodás egy-egy fordulatát jelzi. Hat név, mellyel meg lehet nevezni a megértés és értelmezés filozófiáján, a hermeneutikán belül létrejött eltérő felfogásokat. Vajon - mint Croce állítja - valóban egyetlen módja van egy szöveg értelmezésének? Vajon - mint Gentile vallja - annyi Isteni Színjáték van, ahány olvasója? Vajon - mint Betti fejtegeti - tudományos módszer a hermeneutika? Vajon Pareysonnak van igaza, aki szerint az igazság feltárásának kizárólagos eszköze az interpretáció? Vagy Pareyson tanítványára, Vattimóra hallgassunk, aki szerint korunk filozófiája a hermeneutika? Vajon össze lehet békíteni - mint Pareyson másik tanítványa, Eco véli - a hermeneutikát a szemiotikával és a nyelvfilozófiával? Vannak-e helyes és helytelen interpretációk, ha egyszer minden interpretáció személyes? A hat szerző munkásságának áttekintése szinte a lehetséges hermeneutikai és interpretációelméleti álláspontok térképszerű ábrázolását teszi lehetővé. A tanulmány fő célja ezen álláspontok logikájának megértése, s nem a polémia. Ugyanakkor a szerző opciója világos: azt a kettős ecói tételt védi, amely szerint az interpretációs lehetőségek végtelenek, de az interpretációnak vannak határai. Ez ma a racionalizmus tézise.