Öt és feles

A költő ezúttal prózával jelentkezik: a Magyar Narancsban 1997 óta megjelenő egotripjeiből válogat. Az írások műfaja: publicisztika, de valójában a költő személyes, érzelmes, "boldog, szomorú" helyzetjelentései önmagáról, az őt körülvevő szűkebb pátriáról (a nagypálya kicsiny szegletéről, az öt és felesről). Nem politizál, mint a publicisták, de soraiban (s nem csak a sorok között) ott van az elmúlt tíz év "levegője, tudod, a légkör, miért." Tárcák, (s legjobb írásaiban: tárcanovellák folytatják a nyugatos hagyományt; a szerző alteregója (alteregotripje) K. Dezső és (árnyéka) E. Kornél bolyonganak itt és most, a (futball)pályán, a "pálya szélén", dohos pinceborozókból föl "a napsütötte sávba", a mátramagaslati levegőre; szertenéznek e kicsiny, öt és felesnyi honban, a "megyeháromban". K. Dezső és E. Kornél, együtt és külön-külön, míg végre találkoznak egymással, önmagu(n)kkal. A könyv négy ciklusában a szerző először egy (esetleges) élet (mely véletlenül épp az övé) állomásait írja le az iskolá(k)tól a felnőttkor banalitásain át a betegségig, a (megírt) halálig (kismutató). Majd a fociról (s nem zárójelben: a gyalázott, alázott, lenézett, nem nézett magyar fociról) ír, mint szurkoló és blaszhármas, blasznégyes, aztán öregfiú, de: játékos (kisfoci). Aztán Borfeuszként bejárja a pinceborozók alvilágát, s találkozik e világi emberekkel, kik szótlanul űlnek pohár boruk előtt (kiskocsma). Végül az utolsó ciklusban (kiskarácsony) megírja a maga, s az "aluljárók népének" apokfrif evangéliumát Gézus születésétől a Gólgotháig. A könyvet Burger Barna fotói - nem illusztrálják, de megmutatják a kötet hely(i)színeit: futballpályákat, vasútállomásokat, kocsmákat, temetőket, (még élő) embereket. Nem csak Magyar Narancs-olvasóknak ajánlott olvasmány.