Pályáim emlékezete + A "Földközellakó" Tandori Dezső és Budapestje térkép

nincs megadva  | papír / puha kötés  |  162 oldal

Libri Antikvárium
A ,,Földközellakó" - Tandori Dezső és Budapestje. A 2021-2022-es Hiányzása kijelölt hely - Tandori jelenléte(i) című kiállítás után megjelent térkép. A térképen számokkal megjelölt helyszínekről, az adott tér Tandori életében játszott szerepéről rövid leírások olvashatók, valamint válogatást kínál a térkép Tandori Budapestről írott legszebb szövegeiből is. Az anyaggyűjtés és a szövegek Tóth Ákos munkái. A térkép vizuális tervezője Forrai Ferenc. Tandori Dezső: Pályáim emlékezete. 160 oldal. Jövendő Kiadó, 1997. Tandori Dezsőről sokat írtak és írnak. Majdnem annyi tanulmány készült már róla, mint amennyi könyvet írt. Pedig az nem kevés. Komoly kritikusok boncolják írásait, személyét. Tandori viszont szerencsés ember (kivéve a lóversenyen, ahol senki sem tudja kontrollálni, hogy az-e, vagy sem), ő könnyedén kicsúszik a kés alól. Elsősorban egyáltalán nem biztos, hogy valaha el is olvassa a kritikákat, és ha néha netán megtenné, akkor is könnyen meggyőződhetne arról, hogy íme egy jóakaratú széplélek újra eltévesztette a szagot. Nat Roid megint sikeresen kicsúszott a detektívek kutyái elől. Ha már állatokról beszélünk, a bennfentesek között elterjedt vélemény, hogy Tandori az állatokat jobban szereti, mint az embereket. Ez nem igaz. De nem is szereti kevésbé őket. Tandoriról azt is mondják, hogy állandóan csak saját magáról ír, számtalanszor ismételve önmagát. Aki ezáltal nagyképűen azt véli, hogy a mester írásait olvasva majd közelebbről megismeri Tandori testi és lelki életét, az csak olyan jámbor lélek lehet, aki arra is képes, hogy tizenkét versenyben a favoritot játssza, meggyőződve arról, hogy tizenkétszer nyer. Én nem vagyok játékos ember. Nem szeretek veszíteni, így tehát nem fogom Tandorit elemezni. Tandori nem elemezhető, mert a szó szoros értelmében élő író, nemcsak ő, hanem az írásai is élnek. És a rajzai is. És a gondolatai is. Boncolhatatlan egység. Pásztor és pásztorkutya egyben. Természeti jelenség. A természet ereje lakozik benne. Ezen kívül a barátja vagyok, így tehát nem si illik elemezni. Mint az itteni pályát nem ismerő külföldinek (kinek nagyapja is, és nagybátyái is írással foglalkoztak itthon), talán megengednek nekem egy kis tippet. Erre különben apait és anyait fel lehet tenni. Tandori őstehetség, nagy magyar író. És így örökké lesz, ami van.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó nincs megadva
Oldalak száma:162
Súly699 gr
ISBN2310008167475
ÁrukódSL#2111636190
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Móra: MesehősökMóra: Mesehősök