Párizs-Zaránd Gyula fotói

Fényképész vagyok, fényképész családból származom. Gyermekkorom legtermészetesebb közege a fotóműterem volt; lámpák, állványok, hátterek, fényképezőgépek között nőttem fel. Először talán 14-15 éves koromban vettem fényképezőgépet a kezembe, inkább játékból, szórakozásképpen, barátaimmal tett kirándulások vagy nyaralások megörökítésére. Komolyan csak később, két nagy találkozás hatására kezdtem tudatosan fényképezni. Az első élmény a Balla Demeterrel való találkozás volt: ő láttatta meg velem a fotó kifejezési lehetőségeit. A második találkozás, melyet sorsdöntőnek is nevezhetek, a francia Henri Cartier Bressonnal történt, akinek stílusa, a fényképezéshez való viszonya új dimenziókat tárt fel előtte. Bresson hatására köteleztem el magam végképp a fényképezésnek. Szociografikus képriportokat készítettem ezután csavargó gyerekekről, öregekről, alkoholistákról, prostituáltakról. 1964-től az akkor induló Tükör c. hetilap munkatársa lettem. 1971-től Párizsban élek. Itt kezdetben engem is a színes látványosságok fogtak meg. Csak később, immár "öreg" párizsi lakosként fedeztem fel, hogy a "fény városa" nem mindenütt olyan fénnyel teli. Ráleltem Belleville-re, Goutte d'Or-ra, Ménilmontant-ra és környékére, azokra a kevéssé ismert negyedekre, amelyeknek utcái, üzletei, kávéházai még a "régi Párizs"-ra emlékeztetnek, ahol az emberek harmonikaszó mellett isszák borukat, és Edith Piaf dalait énekelve emlékeznek a régi, Marne-parti kirándulásokra. Őket hallgatva éreztem, hogy igazán Párizsban vagyok. Bolyongásaim során eljutottam a Saint Martin-kanálishoz is, amely kis hídjaival, zsilipjeivel, mint egy kis játékszer engedi át a hajókat. Egy párizsi könyvkiadó megbízásából találtam rá a csak kevesek által ismert földalatti-városra: a metró többszintes alagútjaira, a csatornákra, a labirintus-szerű katakombákra, melyek háborúk, járványok, forradalmak emlékét őrzik. És felfedeztem Párizst fentről is: A Notre-Dame-ról, a Beaubourg-ról és a Belleville-i dombról nyíló kilátás adta azt a háromdimenziós, leginkább egy tarka üveggolyóhoz hasonló Párizs-képet, melyben a színek állandóan keverednek, váltakoznak. Szeretem Párizst, talán ezért is szeretem. Nem mint turista, hanem mint itt lakó.