Patália

,,A műforma már nem kérdéses. A két világ hatalmas összeütközésére csak a dráma kínálkozik" - írja 1904 júliusában, Juhász Gyulához intézett levelében. A nagy igényű dráma azonban - melyben ,,két ellentétes eszme-fluidummal ellátott nemzedéknek szikráit, lángkévéit és villámait" akarta reprodukálni - terv marad. Ugyanennek az évnek decemberében már egy másik drámatervéről számol be barátjának, de csak a tervét vázolja föl; nem írta meg soha. Vonzódása a drámához, a színpadhoz azonban nem hagyta nyugton, s 1910-ben megírja költői, szimbolikus mesejátékát, a Lótoszevők-et. Színpadi műveiben is költő: a Csodá-nak és A szörny-nek - mindkettőt 1917-ben írta, s mindkettő alcíme: Bábjáték, rímjáték - és 1919-ben írt ,,óflamand" verses játékának (A lovag meg a kegyese) káprázatos rímsorozataiban tűzijátékszerűen lobbannak föl szikrázó, nemegyszer groteszk ötletei. Kanári (1924) című jelenetében ugyanaz a lelkiismeret-ébresztő indulat van jelen, mely a háború után keletkezett karcolataiban, rajzaiban, sőt verseiben is föllelhető, s melynek legnagyobb igényű, legdrámaibb megjelenítése az Édes Anna. A színház belső világát, a kulisszák mögötti világot ábrázolja Patália (1925) című jelenetében - bizarr ötletek, játékos kedvű kajánkodások szellemes sorozatán át. Kosztolányi színpadi játékait ez idáig alig ismerhette olvasóközönségünk, pedig megérdemlik a figyelmet: ott van a helyük a legjelentősebb Kosztolányi-alkotások mellett. Kötetünket Réz Pál, a Kosztolányi-életmű kítűnő ismerője állította össze.