Pétervár

Előszó Részlet a könyvből: A főváros. A varsói pályaudvar felől hosszú sorban vonul tak apró, egyfogatú szánkók, a VosznészenszkijProszpekt lucskos, puha haván lassan közeledve az Iszakijevszkij tér felé. Az egyfogatúak hosszú menete néhány végnélküli sorra oszlott. A kocsisok vagy zsinórokkal összefűzött rongyokat, vagy nemezcsizmát viseltek lábukon; báránybőr-subáik épúgy gőzölögtek, mint ragyogóan fekete, türelmetlen lovaik orra. Emberek és állatok egyaránt nehezen lélegzettek, miközben a jégborította híd szürke pocsolyáit taposták a sűrű, sötét ködben, amely a csatornákból felszállva, lassacskán egész Pétervárt beborította. Itt-ott egy könnyű trojka szakította meg a nehézkes szánok sorát. A ragyogószőrű paripák patkói nyomán szerterepülő sár tetőtől talpig bemocskolta a kocsisokat, ezzel anyagot szolgáltatván nekik beszélgetésre és szitkozódásra. Alaposan ki is használták ezt a lehetőséget; ha éppen nem nyújtottak át egymásnak egy-egy bőkezűen összeválogatott csokrot zamatos káromkodásokból, akkor lovaikkal társalogtak; hol becézőnevekkel szólítgatták őket, hol meg a legszörnyűbb átkokat szórták rájuk és tizedízigleni ivadékaikra. A kis egylovas szánkók a délvidék minden kincsét szállították a varsói pályaudvarról a cár fővárosába. A legfínomabb borok Champagne síkjairól jöttek, és Pétervár többet fogyasztott belőlük, mint rajta kívül az egész világ együttvéve. Csukott kocsik hozták a Riviera rózsáit, szegfűit és ibolyáit II. Miklós székvárosába.