Pléhkrisztus

Kristóf Attila a hétköznapok valóságával randevúzik, s a változó világ bonyolult jelenségeit faggatja okfejtő szándékkal. Regénye mégsem a tapasztalati, az "életszagú" valóság egyszerű másolása, hanem gondolatébresztő, elvontságában is jól körüljárható, a megfigyelt életmozzanatokat az általános szintjére emelő, bölcseleti igazságokat is megfogalmazó írás. Meséje és figurái szimbolikusak, ugyanakkor a környezet, a dolgok, a gesztusok részletezően valóságosak. A naphosszat fán ülő Öregember - aki folytonosan mások cselekedeteit figyeli, s a szabálytalanságokról, az általa erkölcstelennek tartott tettekről, az önmaga által kialakított "Törvény" nevében ítélkezik, s megfigyeléseit jelentésekbe foglalja - egy ideig rettegésben tartja környezetét. A cselekmény ennek az aszketikus öregembernek az életútját kíséri nyomon, s mutatja be eszmei elképzeléseinek hiábavalóságát. Az író a teljes életre, a hétköznapokban rejlő lehetőségek szépségére irányítja a figyelmet - amikor negatív oldalról festi meg a túlságosan puritán, a túlságosan eszmei célokra figyelő ember életének buktatóit, s amíg megfogalmazhatja: "Nem kell folyton felelősségre vonni az embert azért a kevésért, amit elkövet."