Pókhálófüggvények

A József Attila-díjas Marsall László nem tartozik a divatos, a sűrűn jelentkező szerzők közé, jóllehet korosztálya, a mai hatvan-valahány évesek egyik jelentős, megkerülhetetlen költője; oda kell figyelnünk munkájára. Mostani összeállítása az elmúlt hét-nyolc év során írt verseit gyűjti egybe. Összegzés, önvizsgálat és számvetés jellemzi ezt a könyvet, szembenézés az öregedés szaporodó gondjaival, a válságos ezredvég démonaival, s ugyanakkor azonban továbblépést is jelez. Remek adottságaira, szárnyaló képzeletére, könnyed verselési készségére, kitűnő nyelv-, ritmus és stílusérzékére támaszkodva, valamint korábbi sikeres próbálkozásaiból bátorítást nyerve Marsall László merészen kísérletezik tovább. Kísérletezik a nyelvvel, a nyelvhasználat mikéntjével, a hangvétellel, a megformálás milyenségével és mélységével, a tematikai változatossággal. Az elmúlás, a személyes kiszolgáltatottság, a külvilág fenyegetései ellen démonikus, csibészes akasztófahumorral védekezik, rögtönözve menekül előlük, közben kajánul fintorog és gúnyolódik, szilaj hevülettel illetlenkedik és acsarog, értékrendet próbál teremteni, hogy erőt vegyen az ellenséges erőkön. A közvetlen, legszemélyesebb témákkal kezdi, majd szinte látszólagos nemtörődömséggel, sziporkázó ötletfüzéreket szórva egy lepusztult ezredvégi környezetet, nyelvezetében és történéseiben is becketti világot teremt, azután ebben a közegben fogalmazza meg a teljes emberi létezés iránti igényét, követelményét, amelybe embersége és magyarsága, macskaszeretete és matematikai érdeklődése, valamint társadalmi fonákságainkat kifigurázó, keserű hevülete, kívülállása és közreműködése egyaránt jól megférnek egymás mellett.