Préda

Elismerem, begazoltam. Semmi ördögit nem láttam benne, az biztos, de hát mégis csak ez volt az első szellem, amit láttam, akár kutya, akár ember minőségében. Meredezett a szőr a hátamon, szemem elkerekedett. Hirtelen teljesen kiszáradt a szám. Annyira meg voltam rémülve, hogy még vinnyogni sem tudtam, képtelen lettem volna elfutni, minden erő kiszállt a tagjaimból. Soha nem láttam még ilyen szomorú ábrázatot, az arcon látszott hogy gazdája megtapasztalta az emberi kínokat, kitanulta az első leckét a halál tudományából. A szellem elhaladt mellettem, akár meg is érinthettem volna, olyan közel volt, tisztán láttam a testén áthulló esőcseppeket. Azután a látomás eltűnt, beleveszett az éjszakába, én pedig magamra maradva eltűnődtem, nem csak nyughatatlan agyam terméke volt-e az egész. A koszos korcs kutya, űzött vadként bolyong a nagyváros utcáin. Tudata legmélyén homályos emlékfoszlányok kavarognak, de egyre biztosabban sejti, hogy már volt valaki. Előző életek emlékei bukkannak fel, s körvonalazódik egy emberi életút. A sajátjáé.