Provokatív tanácsadói stílus

A provokatív stílus során a másik felet nyíltan, melegszívűen, és neheztelés nélkül provokáljuk. Használják terapeuták, tanácsadók, szociális munkások, ápolók, coachok, trénerek, mediátorok, pszichológusok, pedagógusok stb. E. Noni Höfner: Provokatív tanácsadói stílus - Elméleti alapok és esetleírások A provokatív stílus során a másik felet nyíltan, melegszívűen, és neheztelés nélkül provokáljuk nem azzal a céllal, hogy bosszantsuk, hanem hogy leszereljük a buktatókat, amelyek szükségtelenül bonyolítják az életét. Provokálás alatt itt nem azt értjük, hogy felingerelni valakit, hanem az eredeti jelentésnek megfelelően előcsalogatni, felfedni, rávilágítani. A provokatív stílus kliensünk vagy saját rögzült gondolataink, érzéseink és viselkedésformáink feloldásáról szól, amelyeket a személyiségünkhöz tartozónak érzünk, de amelyek zavaróan utunkat állják, és amelyek helyett ugyancsak sikertelenül próbáltunk létrehozni valami újat. Alapvetően a provokatív megközelítés azt feltételezi, hogy a buktatókat nagyrészt mi magunk görgetjük a lábunk elé. Aki pedig tevőlegesen odagördítette, az el is tudja onnan görgetni. Annak érdekében, hogy érzékeljük, hol van mód az akadály eltávolítására, önmagunk mellé kell állnunk, és relativizálni magunkat. Ebben az értelmünk kifejezetten hátráltat. Ezer indokkal szolgál arra, hogy hagyjunk inkább mindent úgy, ahogy van. Ez a cenzor állandóan útban van, ezért célszerű félretolni. Az, hogy egy bizonyos tünet mellett döntünk, felfogásom szerint érzelmi töltetű, aktív folyamat. Érzelmi alapon megmagyarázható, de ritkán tudatos. Ez a döntés nemcsak a tünetcsoport formájában megnyilvánuló hátránnyal jár, hanem előnnyel is, mert óvja az ön- és világképet, és ezzel gátolja a félelmet. Az érzelmi ellenállás ügyes kihasználása révén a tanácsadó megvizsgálja az ügyfelet érzelmileg és szellemileg blokkoló sémákat, és humoros módszerével addig torzítja őket, míg a kliens képessé válik nevetni önmagán és viselkedésének buktatóin. Ez új lehetőséget nyit meg a konstruktívabb érzelmi és viselkedési módok számára, az ügyfél visszaszerzi az irányítást az élete fölött, a szokatlan sikerélményeken keresztül elégedettsége tartóssá válik, ami további pozitív változásokhoz vezet egyfajta angyali kör veszi kezdetét. A könyv olvasmányos és szórakoztató módon ismerteti a provokatív stílus alapvetését, előfeltételeit és használatát. A számos kommentált esetpélda mozgalmas betekintést nyújt ebbe a szokatlan kommunikációs formába, amely gyors és folyamatos változásokhoz vezet. Az esetleírások a könyvben: A könyv fontos részét képezik az esetleírások, amiket szinte teljes egészében, és nem csak rövid idézetek formájában ad közre a szerző. A példák túlnyomórészt a szakemberek továbbképzési szemináriumairól származnak. Az esetleírások olyanok, mint a kirakós játék, ahol az egyes darabkák a provokatív módszer különböző aspektusaira világítanak rá. Ezért nem megy a megértés rovására, a keresztbe-kasul olvasás, feltéve hogy elsősorban a gyakorlati példák megismerését tűzzük ki célul. Látni fogjuk, hogy a rögzített beszélgetésekben sok a nevetés, habár a kliens nevet megjegyzés nem tudja megfelelően visszaadni a tényleges történéseket; hisz az egyik ügyfél egész idő alatt visszafogottan somolyog a bajsza alatt, míg a másik könnyek közt nevet, és majd leesik a székről. Kinek szól a könyv? A pszichoterápiás formából kialakuló provokatív módszer mára már széles szakmai körben elterjett, így egyaránt használják terapeuták, tanácsadók, szociális munkások, ápolók, coachok, trénerek, mediátorok, pszichológusok, pedagógusok stb. "... Természetesen nem mindegy, hogy egy pszichiátriai kliens áll előttem, aki vadul hallucinál, vagy egy menedzser, akinek a problémája annak eldöntése, hogy megtartsa-e vagy felmondja munkaviszonyát. Mégis meggyőződésem, hogy alapvetően ugyanarról a műveletről van szó. Mindkét esetben az érzelmek a lényegesek akkor is, ha a menedzser erről természetesen hallani sem akar. Mindketten érzelmileg ragadtak le. A felvetődő alapvető kérdések is ugyanazok mindkét esetben: bele tudok-e helyezkedni a kliens szemszögébe úgy, hogy megértsem őt, és vagyok-e annyira semleges és pártatlan, hogy a saját elfogultságom vagy érintettségem nem befolyásol engem, nem köti meg a kezemet, vagy szűkíti be az elmém. Csak ilyen feltételek mellett lehetek provokatív, emelhetem és gúnyolhatom ki az önpusztító mozzanatokat anélkül, hogy a kliens fölé emelkednék és valami nála jobbnak tartanám magam amit ő úgy foghatna fel, hogy kinevetik. A különbség a pszichoterápia, a coaching és a mediáció között ezért nem annyira a kezelési formában rejlik, mint inkább egyfelől a (klinikai) tapasztalatban, a tanácsadók önmeghatározásában és célkitűzésében, másfelől az ügyfelek meggyőződéseiben. Mindkét oldalon gyakran nagyon stabil elképzelésekkel van dolgunk." - részlet a könyvből.