Racionalitás és méltányosság - Tanulmányok Augusztinovics Máriának

közgazd. szemle alapítvány  | 2000  | papír / puha kötés  |  440 oldal

Libri Antikvárium
"Mindig nagyon szerettem fiatalokkal dolgozni, de csak a "csillogó szemű" fajtával, amelyik érdeklődik, vág az agya, ugyanakkor tud és akar tanulni és dolgozni. (...) A legfontosabb, hogy legyen valami közös cél, valami feladat, amitől az ember úgy érzi, hogy amit csinál, az érdekes, hasznos és fontos. A mi esetünkben ez a matematikai modellek tervezési alkalmazása volt. Ha megvan a csapat és a feladat, akkor az együttes munka, az együtt megélt sikerek és kudarcok már kialakítják a közösséget, amelyben az emberek jól érzik magukat. A teljesítményt persze keményen meg kell követelni, de azt a munka eredménye méri, nem a munkaidő." "Már a tervhivatali népgazdasági modellekben is zavart, hogy az emberek csak kétféle álruhában szerepelnek: mint munkaerő, amelynek a mennyisége korlátozó feltétel, és mint "lakossági fogyasztás", amely a leggyakrabban maximálandó célfüggvényünk volt. (...) Az életpálya-finanszírozásnak két izgalmas tulajdonsága van. Az egyik, hogy expliciten szerepelnek benne az emberek, itt tehát azt lehet nézni, hogy hogyan hat egymásra az emberi élet és a gazdaság, amely végső soron mégiscsak emberi tevékenység, és az emberekért van, nem a profitért vagy a növekedési ütemért. A másik, hogy ennél hosszabb távú problematika nem létezik. Az OT-ban tizenöt-húsz éves terveket próbáltunk csinálni, és néhány megszállottól eltekintve, már ezt is mindenki képtelenül hosszú időszaknak tekintette. Az átlagos emberi élet hossza viszont ma 70-80 év. Egy népességben mintegy száz születési évjárat él együtt, akik közül a legöregebbek 100 éve születtek, a legfiatalabbak közül sokan 100 év múlva fognak meghalni. Egy adott pillanat népességének együttes múltja és jövője tehát 200 éves időszakot fog át."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 500 Ft

A termék megvásárlásával

250 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó közgazd. szemle alapítvány
Kiadás éve2000
Oldalak száma:440
Súly400 gr
ISBN0319000566042
ÁrukódSL#2100240245
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 500 Ft

A termék megvásárlásával

250 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét