FÜLSZÖVEG
Minden ember szeretné egészségesen leélni életét, lehetőleg elkerülni minden szenvedést és betegséget. Értékét akkor méltányoljuk igazán, amikor már elvesztettük azt, már betegek vagyunk és orvosi segítségre szorulunk. Helyesebb a betegségek megelőzése érdekében minden tőlünk telhetőt megtenni. Életünk folyamán azonban számtalan veszedelem leselkedik ránk, melyek megbontani látszanak egészségünket, kiegyensúlyozottságunkat. Bonyolult kölcsönhatások hálózatában élünk, melyben fel kell ismernünk helyünket és szerepünket. Egyetlen lehetőségünk a harmonikus beilleszkedés, de egyben ez az emberhez méltó egészséges életmód egyetlen feltétele is. A könyv közérthetően tárgyalja az egészség bonyolult feltételrendszerét és új módon ismerteti az élet szerepét a Földön. Felhívja a figyelmet a "civilizációs életforma" ártalmaira és tanácsokat ad azok elkerülésére. Amennyiben ez nem lehetséges, felkínálja segítségét az egészség megőrzése, helyreállítása céljából.
Részletesen tárgyalja a reflexológia helyét és szerepét az egészségvédelemben. A módszer nagy előnye, hogy már olyankor képes felismerni és normalizálni minimális elváltozásokat, amikor még betegségtünetek nem jelentkeznek, azok a klinikai orvostudomány számára még nem érzékelhetők.
A reflexológia különleges jelentősége abban rejlik, hogy a veleszületett, vagy szerzett szervi, ill. funkcióköri hibák nagy részét felismerni - és azokat normalizálni képes. Nem elhanyagolható a módszer gócfelismerő és szanáló képessége sem.
Az olvasóban egyfajta szemléletváltozást eredményez, hozzásegíti testi-szellemi egyensúlya megszerzéséhez. Egészséges életkedvet, optimizmust, jó munkakedvet teremt.
A szakembereket - orvosokat és természettudományi műveltséggel rendelkezőket egyaránt - szemléletváltoztatásra, holisztikus gondolkodásra készteti. Térben-időben egymástól "távol álló" kultúrkörök kincseit felhasználva, azok "egybeivódását" szorgalmazza. Egyetemes emberi értékeket szolgál, elősegíti a kölcsönös megértést és ezáltal az egyetemes emberi civilizáció planetáris szintű kibontakozását.
Mindenki számára, mindannyiunk hasznára! Vissza
TARTALOM
Előszó 3
Holisztikus szemlélet 5
Az egészség fogalma 5
Analitikus tudomány 5
Dialektikus egység 6
Embertudomány 6
A "New-Age" szelleme 8
Szintézis 8
Az anyag kialakulása 11
Szemléletváltozás 11
Az anyag keletkezése 11
Az első atommagok 12
Az Univerzum átlátszóvá válik 12
Mikrohullámú háttérsugárzás 12
Átmenet a "sugárzás korszakból" az "atomos anyag korszakába" 13
Táguló Világegyetem 13
A kezdő pillanat 13
A szerkezet kialakulása 14
Galaxis képződés 14
Elemek képződése 14
Naprendszerünk keletkezése 15
Földünk kialakulása 15
Vegyületképződés 16
Biológiai jellegű vegyületek 17
Aminósavak (D-L változat és izotóp eloszlás) 17
Mikrostruktúrák 17
Földi történések 17
Redukáló atmoszféra - kémiai reaktor 17
Őstenger - proteinoidok - önreprodukáló mikrogömbök 18
Élő, vagy élettelen anyag 21
Az élet kialakulásának előfeltételei 21
Önreprodukáló körfolyamatok 22
Oscilláló reakciók 22
Önreprodukáló mikrogömbök 22
Kemotonok 22
Fehérjék 23
Enzimek 23
Szabadenergia 23
Szekvencia 24
DNS, RNS 24
Kettős hélix 25
Többszörösen kódolt átírás 25
Fehérje szintézis 25
Génkészlet 26
Génszabályozás 26
Fajlagos kódok 27
Specifikus módosítási utasítások 27
Génkonstelláció 27
Program 27
Szerkezet 28
Elkülönült funkcionális egység 28
Homeosztázis 28
Holt állapot 28
Entrópia 28
Élő rendszerek 31
Természetei állandók 31
Küszöbhőmérséklet 31
Finomszerkezeti állandó 31
"Értelmes" információ 32
Funkció az elsődleges 32
Programvezérelt életfolyamatok 33
Anyagcsere 33
Energiacsere - fotoszintézis 33
Célszerűség 34
Adaptáció 34
Struktúra megőrzés 34
Szövetek, szervek 35
Élettani "egyéniség" 35
Szerkezet vagy funkció? 35
Élettani egyneműség 35
Fejlődés 36
"Ősorganizátor" 36
Nem a sejt dönt 36
Retrospektív potencia 36
Regeneráció 37
Szerkezet "helyreállítás" 37
"Átépítés" 38
Új szerkezet "konstruálása" 38
A sejtek, szövetek "hivatástudata" 38
"Porból vagyunk és porrá leszünk" 38
"Egyediség" 39
Indus völgyi civilizáció 40
Szánkhja tan 40
"Durvatest" 40
"Szellemtest" 40
Ákása 41
Mája fátyla 41
Táplálkozás 43
Reformkonyha 44
Lélek, szellem, test 44
A szellemtest eszközei 44
Én, egyed 45
Életerő 46
Kirlián fotó 48
"Plazmasugárzás" 51
Pszichés hatás 51
Energetikai kapcsolat 55
"Energiacsere" 56
Energiagazdálkodás 56
"Bioenergetikai erőtér" 57
Aura 57
"Éterikus test" 57
"Asztrális test" 59
"Spirituális test" 59
Az evolúció 61
C14 módszer 61
Redukáló környezet 61
Fotoszintézis megjelenése 63
Oxidatív kémiai folyamatok 63
Mai légkör, szén körforgás 63
Ivaros szaporodás 63
Mai bioszféra 64
Geológiai hőmérő 64
Holdfék 65
Paleomágneses vizsgálatok 65
Kontinensvándorlás 65
"Póluscsere" 65
Tengeralatti vulkáni repedések 66
"Üledéki krónika" 66
Öröklés, megőrzés, konzerválás 67
"Természetes kiválasztás" 68
Mutáció 68
Szelekció 68
Háttérsugárzás 69
Az evolóció motorja 69
Szexualitás 70
"Értelem" 70
Fehérje vizsgálatok 71
Molekuláris biológia 71
Számítógépes modelezés 72
Molekuláris óra 72
Funkcionális korlátozás 72
Molekuláris evolúció 73
Adaptív evolúció 73
Az evolúció sebessége 73
Kettős szelekciós nyomás 73
Kulturális evolúciós 74
Szociális átörökítés 76
Integrálódás 76
Az "emberi jelenség" 77
Irányító és közvetítő aktív erőtér 77
Szétszakíthatatlan "kompozíció" 78
Ami kezdetben adva volt 78
Külső látszat, belső lényegi rend 78
Tangenciális és radiális energia 79
Tudati központosulás 79
Kritikus transzformáció 79
Szolidáris egész 80
"Centro-komplexitás" 80
A bioszféra, térben-időben egységes szövet 80
Cefalizáció 80
A specializálódás zsákutca 81
Az élet - tudatnövekedés 81
Szocializáció 82
A funkció az elsődleges az evolúcióban is! 82
Reflexió 82
"Morfológiával fátyolozott tudatnövekedés" 82
Spontán pszichés élet 83
"Noogenezis" - "nooszféra" 83
A gondolat hatalma 85
A Philadeplhia-kísérlet 85
Teleportáció 86
Gondolatátvitel 88
"Karma"-törvény 88
Egyetemes szellemben élünk 88
Világnézet 89
Képzelőerő 89
Egészséges testben és egészséges szellembe 89
A Hatha-Jóga 90
Pillantás a jövőbe 91
Szuperelrendeződés 91
"Perszonalizáció" 91
"Planetizáció" 91
Kozmikus távlatok 92
Életkedv - tettvágy 92
Hit a haladásban 93
Tudományos szintézis 93
Antropikus elv 94
Kiválasztási hatás 94
A Teremtő 95
Határtalan értelem 95
Vallás és tudomány 95
"Lényegi rend" 96
Lelkiismeret 96
Permanens kielégítetlenség 97
Igazságérzet 97
Értelem - szabad akarat 97
Felelősségérzet 97
Értékítélet 98
A tökéletesedés gépezete 98
A példamutatás - példakövetés mechanizmusa 98
Az ember önmaga felülmúlására képes lény 99
Élettér 101
A Kozmosz létünk eredete és alapja 102
Neutrinó sugárzás 102
Napszél 102
Szoláris plazma gömb 102
Kozmikus sugárzás 103
Forbush-effektus 103
Magnetoszféra 103
van Allen-féle sugárzási övezet 105
A Föld szerkezete 105
Atomóra 105
A Föld forgásának rövid periódusú évszakos ingadozása 106
A Föld csökkenő impulzusmomentuma 107
"Differenciális rotáció" 107
Ökoszféra 107
Körfolyamatok 108
"Űrhajónk" 108
A sumérok és az asztrológiai világkép 109
Horoszkóp 111
Alapelemek 112
Jegyek 114
Házak 114
A szervezetre kifejtett hatások 115
Ekliptika 116
Precesszió 116
Bráhmani-időszámítás 116
Világkorszakok 116
Élettani összefüggések 118
A Föld gravitációs tere 119
Immobilizációs hatás 119
Súlytalanság 119
Földsugárzás 120
Radiesztézia 120
Biológiai hatás 121
BMP 122
Éghajlat - időjárás 123
Frontérzékenység - orvosmeteorológia 124
"Ötödik dimenzió" 125
Az entrópiával szemben 125
Bonyolult hálózat 125
Együttálás az időeltolódásban 125
Hindu bölcselet 125
Őselemek 125
Minőségi sajátosságok 126
Az egyetemes prána 126
A szellem életfunkciói 126
Erőközpontok 126
Energiavezetékek 126
"Csatornahálózat" 129
A gondolat is prána 129
A titokzatos "aranykor" üzenete 133
Történeti áttekintés 133
A "bölcsek" 133
Ősi városok - nyugati kapcsolatok 133
Írás, könyv 134
Nagy filozófusok 134
Egységes birodalom, kiterjedt kapcsolatok 134
Jin-jang törvénye 135
Őselemek 139
Összefüggések 139
Fogalmi rokonság 139
Anyag-energiacsere 140
Életenergia 140
Kozmikus eredetű (környezeti) energiák 140
Jin-jang egyensúly 142
Kiegyenlítő áramlás 145
Elemi kölcsönhatások 145
Szellemi kölcsönhatások 145
Belső szervek 149
"Fu" és "Cang" szervek 149
Szervpárok működési köre 149
Energetikai és kölcsönhatási egyensúly 150
Célszervek 150
Veleszületett alkati tényezők 150
Domináns szervek 150
A tünet jelentkezésének időpontja 150
Cirkadián ritmus 150
Energetikai fluktáció 151
Szervóra 151
Meridián rendszer 151
Pulzáló effektusok 151
Meridián párok 151
Külső védelmi burok 152
Belső energia körforgás 152
Saját energiaformák 152
Tápenergia 153
Védekező, elhárító, ellenálló energia 153
Főmeridiánok 153
Transzverzális csatorna 154
Longitudinális csatorna 154
Ín-izom meridián 154
Külön meridián 154
Kiegészítő összeköttetések 157
Vékonybél meridián 157
Hólyag meridián 157
Vastagbél meridián 161
Gyomor meridián 161
Három melegítő meridián 163
Epehólyag meridián 165
Lép-hasnyálmirigy meridián 171
Tüdő meridián 171
Máj meridián 172
Keringés meridián 173
Vese meridián 173
Szív meridián 175
Életenergia 175
Különleges szervek 176
Különleges meridiánok 176
Koncentrációs-, akupunktúra pontok vagy Tsubo-k 177
Sü-pontok 179
Egyéb pontok 180
Energiatározók - "kapcsolóállomások" - reguláció 181
A test beszél 181
Aránytalanságok 182
Kontaktus-, energiacsere a földdel 183
A testrészek kifejező ereje 184
Biológiai realitásérzet 187
Az arc testalkat reprezentálója 189
A szem a személyiség tükre 190
A beszéd-hang mindent elárul 190
Kutatási eredmények 192
Funkcionális elkülönülés 192
Mikroterminálok 193
Specifikkus újraképzés 193
"Harmadik szabályozórendszer" 194
Tudományos (élettani) vizsgálatok 194
Akupunktúra 194
Energiaáramlási zavarok 195
Energetikai egység 196
Műtéti érzéstelenítés 196
Terápiás felhasználás 196
Ingerlési módok 197
Moxibusztió 197
Kis területre koncentrált (makroterminál) odavissza irányuló informatikai funkció 198
Aurikuloterápia 198
Orr-akupunktúra 198
Szájüregi akupunktúra 199
Funkcióköri szomatotopia 199
Önszabályozó elv 199
Iriszdiagnosztika 199
Masszázs 201
Svédmasszázs 201
Természetes gyógymódok 201
Terápiás hatás 203
Head-zónák - reflexzóna-masszázs 203
Adaptációs szindróma 203
Miogelózis 204
Kötőszöveti reflexmasszázs 205
Konszenzuális hatás 205
Idegmasszázs 205
Perioszteális reflexmasszázs 205
Arnd-Schultz-szabály 205
Shiatsu (akupresszúra) 206
Használati előnyei 206
"Egészségbarométer" 206
"Önvédelmi mechanizmus" 206
Hatásmechanizmus 207
Jitsu-kyo állapot 208
Ön-Shiatsu 209
A fájdalom - vészjelzés 210
Öndiagnózis 210
Megelőző célzatú alkalmazás 210
Az öregedési folyamatok késleltetése (Namikoshi-féle masszázsgyakorlat) 211
Önmasszázs - partnermasszázs 211
Gyógyító célzatú alkalmazás 212
Egyes testrégiók jelentősége 212
Ampuku 223
Néhány különleges nyomáspont 227
SOS- és kiemelt szerepet játszó pontok 227
Kiropraktika 227
A gerinc fontossága 228
Gyógyeredmények 231
Reflexológia 233
Történeti áttekintés 233
Alapelvek 234
Hologram elv 235
Zónaelmélet 237
Vezérvonalak 239
Térhálós rendszer 241
Izgalmi állapotok - abnormális tapintási leletek 241
Központi analizáló tevékenység 242
Öngyógyító kompjúter - párbeszéd a terminálon keresztül 242
Reprezentációs területek 243
Gerinc, rekeszizom, (szolár plexus) napfonadék "abdominális agy" 243
"Teljes szervi előkép" - teljes szervi reprezentációs reflex" 243
Fej - nyak - vállöv 247
Mellkasi- és hasi szervek 253
Medencei reprezentációs területek 255
Testrészek, végtagok, mint "teljes szervek" 255
Affektív, kisugárzott-, kiegészítő, helper-, és referens reflexek 258
Jobb-bal-, kéz-láb megfelelőség 258
Nyirok és immunrendszer 259
Neuro-humorális szabályozás 259
Humorális konstelláció 259
Endoktrin rendszer 261
Hess-féle ergotróp reakció 263
Cannon-féle vészreakció 263
Idegrendszer 265
Kariovaszkuláris rendszer - nyirokrendszer 265
Légzőrendszer 269
Emésztőrendszer 269
Vizeletkiválasztó rendszer 272
Nemi szervek 272
Érzékszervek és a bőr 273
Mozgásszervek 279
Technikai alapismeretek 279
Feltételek 279
Ujjtechnika 285
Relaxációs technika 291
A masszázs következményei 291
Reakciók 293
Masszázs alatt 294
Kezelések között 296
Különleges esetek 299
Oldófogás 299
Speciális reflexpontok 301
Elsősegély és pszichogén masszázs 301
Gyógyítás - tüneti, vagy oki kezelés 302
Öndiagnózis, önsegély 303
Baleset utáni állapotkép 304
Betegségek megelőzése praemorbid állapotban 304
"Civilizációs szindróma" - szubmurbid állapot 306
Veleszületett és szerzett szervi-, vagy funkcióköri csökkentértékűség 308
Hatásmechanizmus 308
Önmasszázs 310
Differenciált masszázsporgram 310
Reflexmasszázs-kúra 311
Fokozott betegségrizikó, krízis időszak 311
Nem orvos-refelxológus számára ellenjavallatot képező általános állapotok és állapotváltozások 313
Helyi elváltozások 314
Állapotok, melyekben csak refelxológus által összeállított masszázsprogram végezhető 314
Speciális reflexmasszőri ismeretek 315
A láb abnormális elváltozásainak reflexológiai vonatkozásai 316
Lábbeli szerepe az egészség megőrzésében 317
Kézreflexológia 318
Kéz és láb reflextérképek összehasonlítása 318
A reflexológia lényege és egyedülálló jelentősége 324
Befejezés 329
Irodalom 335
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet